2018. január 17.

Kupi 9.

Előző fejezetek:
3. Olívia 


 
Kupi
9. fejezet
Csokipunci



Minden szempár – a hiányosan öltözött lányoké éppúgy, mint az összesereglő vendégeké – Anikóra szegeződött. Nem tudni mért, de tőle várták a megoldást. Talán Bianca hatására, aki két perccel korábban csak rápillantott az eszméletlen Henriettre, és izgatottan kérdezte:
– Ani merre van? Szóltatok már neki?
Anikó elsimította a szőke hajtincseket az ágyon heverő lány arcából, megérintett egy pontot a nyakán, a füle alatt, majd felhúzta a szemhéját…
– Meghalt? – sikított fel Xénia.
– Csak elájult – közölte Anikó higgadtan. – Kérek egy pohár vizet!

Félig-meddig ülőhelyzetbe támogatta Henriettet, majd két kortyot itatott vele, és már a többiek is látták, hogy bizonytalanul és logikátlanul, de a szőke lány mozog…
– Mi történt? – nézett körbe a vörös lány, és tekintete megállapodott a pulóvert viselő taxison.
– Nem csináltam semmit… – mentegetőzött Jocó.
– Lehet, éppen az volt a gond! – mosolygott megkönnyebbülten Olívia.
Mindenki nevetett. A lányok kézen fogták a vendégeiket, és visszahúzták a szobáikba, befejezni, ami kényszerűen félbeszakadt, vagy egy plusz menettel megünnepelni Henriett gyors észretérítését. A telt, szőke, copfos csaj eddig sem vesztegette az időt: amíg a többiek az ájult lány miatt izgultak, ő hátranyúlva húzogatta partnere farkát, és beillesztve a félgömbök vájatába, fenékriszálást és –rezegtetést mutatott be, így ezután nem kellett újrakezdenie a programot. Éppen csak megálltak az ajtón kívül, letérdelt a férfi elé, és mű-csodálkozva nyafogta:
– Te már így állsz? Ezt most mind be kell kapnom?
Bianca kikísérte a vendégét, megborzongott az ajzón beáramló hidegtől, és úgy, ahogy volt – megszáradt folttal a bugyiján, nyakában törölköző – meglátogatta Henriettet.
Anikó éppen akkor látta el a szőke lányt tanácsokkal, és mentegetőzött, amiért le kell mennie egy ügyfeléhez, kapóra jött Bianca.
– Itt tudsz maradni egy kicsit? Nem kell semmit csinálni, mert már jól van.
– Kinyalom, attól rendbe jön… – válaszolta a fekete lány, aki már tusoláshoz előkészülve összegumizta a haját.
– Köszi a gondoskodást, de már tényleg semmi bajom, menj csak nyugodtan fürödni!
– És fürdés után kinyalsz?
Henriett csak színtelenül mosolygott.
Bianca leült az ágyra, ujjait szórakozottan végigfuttatta a sápadt arcon:
– Elmeséled, mi volt?
– Semmi.
– Jó, ez volt a publikus része, de most mondd el az igazat!
Henriett mélyet sóhajtott, és elhadarta:
– Elfelejtettem a gumit… és bement… és amikor csodálkozott, hogy gumi nélkül is lehetett, akkor pánikba estem, minden sötét lett.
Bianca csóválta a fejét:
– Nem tudom, elkéstünk-e… De várj csak! – Kirohant a szobából. Mire az ajtó szépen, lassan becsukódott volna, már vissza is ért. – Mindjárt kezelésbe veszlek! – Biztatóan nézett Henriettre, és lepakolta az ágyra, amiket hozott.
– Ennyi mindent össze tudtál szedni egy pillanat alatt?
– Mint a villám… Menekülésre vagyok berendezkedve, bárhonnan el tudok szelelni 2 percem belül. Ez meg nem olyan nagydolog, összekapkodtam, amire szükség lehet. Először is ezt húzd meg! – nyújtott egy üveg vodkát a szőke lány felé. – Ne gondolkozz rajta, nem arra való!
Henriett érdeklődéssel nézegette a kupacba hányt dolgokat. Műanyag fóliába préselt zselé-szerű, barna anyagon akadt meg a tekintete, a készletből már hiányzott kettő. Bianca éppen ezt a titokzatos valamit vette kézbe, fogával beletépett, és két ujjal kiemelt egy adagot:
– Ez nemcsak a spermát öli meg, de az esetleg bejuttatott egyebet is… Bugyit le! – vezényelt. – Bízzunk benne, hogy nincs még későn!
Henriett engedelmesen megemelte a fenekét, lehúzta a bugyiját, és tenyerét a puncija elé téve várta, hogy mi fog ebből a hókuszpókuszból kisülni. A szükségesnek ítélt eszközök közül a félméteres vibrátort kissé túlzásnak találta, de a kis barna valamiktől nem tartott, bár annyit már megértett, hogy az is oda fog kerülni, ahová Bianca a vibrit szánja.
– Ennek van ilyen csoki illata? – szimatolt.
– Nem is a vodkának! Siessünk, mert elolvad a kezemben! Húzd fel a lábad… jobban! Nem vagy már szűz kiscsaj… Gondold azt, hogy négyen várakoznak a sorukra, haladni kell, tartsd ide a lukad, húzd szét egy kicsit! Ne nézd, mert elkap a röhögés, inkább közvetítem, hogy mit csinálok!…  Szép kis puncikád van! Benyúltam két ujjal, kipróbáltam, hogy bemegy-e simán a cucc… Fantasztikusan rózsaszín! Láttad már? Kár, hogy nincs itt egy kis tükör… Most megfogom az ujjhegyeim között a gyógyszert, és amennyire csak bírom, betolom. No? Megbaszlak az ujjammal. Ugye, hogy ebben nincs semmi különös? Ennél nagyobb dolgok is előfordultak már a puncidban. Ilyen szép kis ujjacska járt már benned? Tudod, mi mindent akartak már belém dugdosni? De biztosan tebeléd is, mert egy ilyen puncika arra csábít, hogy bele kell nyomni valamit!
– Érzem, ahogy olvad odabenn.
– Ennek örülök, mert így kell. Olyan, mintha az első koma már beleélvezett volna.
– Olyan…
– Benyomok még egyet. – Kihúzta az ujját, és a csokiszerű anyaggal barna napsugarakat rajzolt Henriett puncija köré és a combja belső felére. A műanyag tartóból fogaival kiszabadított egy újabb adagot. – Emez is jó lesz, meglátod. Látod, milyen jó dolgod van? Csak idetartod a lukad, és finomságok kerülnek bele.– Bianca két ujja a szőke lány puncijában járt, a másik kezével Henriett hasát simogatta. – Nem húzom ki még, nehogy idő előtt kifolyjon. Hoztam ugyan vibrit, de azt melengetni kellene… Jó kemény a csiklód, dugni lehetne vele!
Henriett reflexszerűen össze akarta zárni a lábát.
– Nem szégyen az – tette rá az egyik ujját Bianca a kényes pontra –, nekem is ilyesmi, amikor nyalják. – Közelebb hajolt, és amikor a szőke lány már meg volt győződve róla, hogy mindjárt megérzi a nyelvét, megszólalt: – Szép kis puncika, de nem szabad kinyalni az orvosságot, ha csoki szaga van is… Viszont dugni lehet, azt írják az apró betűk! Még használ is egy orgazmus, jobban feloldódik a cucc. – Lassan mozgatni kezdte az ujjait, ki-be, közben figyelte, nehogy kiszivárogjon a csoki illatú gyógyszer. – Te csak élvezz nyugodtan!
Henriett azt gondolta, hogy a zsúfolt nap végén, amikor akarata ellenére is élvezett dolgokat, nem lesz már képes újabb orgazmusra, ám egy perc sem telt még el, és érezte, hogy a fekete lány ujjai forró csokivá változtatták a punciját. Hallotta is a csucsogást, majd hirtelen semmit sem hallott, csak a zaját zihálását.
– Készen is vagy, picim? – hajolt fölé Bianca, és egy futó csókot lehelt az egyik mellbimbóra. – Nekem is jó volt, nem mindennap ujjazhat meg az ember egy ilyen finomságot. Kicsit bent hagyom még az ujjam…
Megfordult, szabad kezével lehámozta magáról a bugyit, és punciját Henriett szájára illesztette, aki automatikusan belenyalt. – Olyan ügyi voltam ám, hogy egyetlen csepp se folyt ki – mondta közben elégedetten a szőke lánynak, és megint be-ki húzogatta a két ujját, amíg a puncijában egyre mélyebbre merészkedett az alatta fekvő lány nyelve. Aztán körkörös mozdulatokkal jelezte, hogy nem csak egyetlen ponton igényli a kényeztetést, majd hirtelen megállt, nyöszörögve megdermedt, és sóhajtozva elélvezett.
– Ez is jólesett, már pattanásig feszültem, amíg téged dugogattalak…
Henriett zavartan, de kipirultan nézett a lányra, és úgy érezte, talált egy igazi barátot.
Bianca az ujjait szagolgatta:
– Csokipunci.
Henriett még széttett lábbal feküdt, amikor Olívia beviharzott az ajtón. Mosolygott, mint mindig.
– Ja, kop-kop, bocsi! Hogy állsz? Látom, túléled!
– Semmi bajom már…
– Kipihened holnapra! – Bianca felé fordult: – És te?
– Nekem is elég volt mára…
– Kár, mert bevállaltam egy csoportot. Nyolcan vannak…
– Ilyenkor? Mindjárt éjfél…
– Az még nem lenne baj, mert egy óra alatt megcsináljuk őket, de közben Anikóhoz jött egy egészéjszakás, Xéniát elvitték buliba, Heni kiesett.. Ha te se vállalod, akkor hármunkra kell elosztani a nyolcat.
– Jól van, jöhetnek! Kik azok?
– Valami céges buliból tartanak hazafelé, két kocsival, s valamelyikük járt már itt. Mielőtt tényleg hazaérnének, ittenre terveztek egy levezetést.
– Én is vállalom ám – ült fel az ágyon Henriett.
– Az jó lenne, de…
Ekkor dugta be a fejét a szobába Anikó:
– Minden rendben?
Henriettet olyan melegség öntötte el, amiért hirtelen ennyien aggódnak érte, hogy nem bírt megszólalni.
– Nem megyek most be, mert –Anikó szabadkozva hátrafelé mutatott, ahol az ajtó takarásában az ügyfele toporgott – dolgunk van, de reggel benézek! Jó éjt!
– Akkor öten vagyunk… – nézett a becsukódó ajtóra Bianca. – Mikor jönnek?
– Húsz percet mondtak… tíz perccel ezelőtt. – Olívia Henriettet nézte: – Fel bírsz kelni?
– Persze – válaszolt Bianca a szőke lány helyett –, ide nem küldhetjük fel a pasasokat. Ha dugni akar, akkor felkelni is bír. – Felkacagott: –De előtte próbáld kimosni a csokit, nehogy mindenki téged akarjon kinyalni!
– Arra ott vagy te! – nevetett Olívia is.

Folytatás:
10. Két csoport

Kupi I. rész - tartalom (1 - 13. fejezet)

2018. január 14.

Pernahajder 42.

Előzmény: Pernahajder 41. - A hosszú hajszál titka

Pernahajder
IV. rész

42. fejezet
Nórát reggelire




A jobbik nadrágjába ugrott, és nekivágott a város utcáinak. Elsősorban fel akarta deríteni, hogy a röpke egyéves múltjából kikre számíthat ezután, mert tartott tőle, hogy a fő bevételi forrást jelentő, Manyi néni-féle nők nem tartanak tovább igényt a szolgálataira. Másodsorban munkát kellene találni, és fontos lenne egy stabil albérlet is. Zoli bácsi az este, két sör között, akadozó nyelvvel máris emlegette, hogy a befogadás csupán ideiglenes – eddig sem kerülgetett senkit, ezután sincs szándékában –, legalábbis ingyenesen nem fog működni. Sőt később visszavonta azt az opciót is, hogy rábeszélné a szomszédasszonyt a gyakoribb porszívózásra.
Az utcán egymás után kapta a pofonokat.
Ahová sosem mehetett hívatlanul, hiszen a férjjel kár lenne összetalálkozni, oda most sem csengethetett be. A ház ura általában nehezen viseli, ha a hálószobába másnak is lehet bejárása. Azok a nők pedig, akikhez eddig szinte bármikor becsúszhatott egy menetre, azok nem járultak hozzá a zsebpénzéhez, mondván, a saját élvezete is benne volt ..
Ebben a hirtelen beköszöntött ínséges időszakban persze ez utóbbiak is fontosak lennének – gondolta előrelátóan –, ám még olyanokhoz is hiába próbált bejutni, akik otthon tartózkodtak. Egyszerűen nem nyíltak úgy az ajtók, mint néhány napja.
– Te mit keresel itt? – hangzott fel rögtön, köszönés helyett, ha véletlenül valamelyikük mégis kikukkantott. És nem fogta meg a fiú kezét, nem húzta be az ágyig, hanem becsukta az ajtót.

Mint Nóra is.
Vele egy sietős reggelen ismerkedett meg, amikor – többszörösen megdolgozva a pénzéért – a megszokott raklapjaihoz sietett.
– Munkába? – kérdezte az ismeretlen lány, kezében a sarki boltból vásárolt zsemlével és tejjel.
– Bele kell húznom, mert késésben vagyok – torpant meg Pernahajder, ellentmondásban saját állításával.
– Akkor nem is tartalak fel... – válaszolta a lány, de ő sem ment tovább, mintha nem tudnának elszakadni egymástól.
Elnevették magukat.
– Jó étvágyat a reggelihez! – A fiú lapos pillantásokat küldött a cicikhez fogott zsemlékre.
– Te ettél már?
– Ilyet még nem...
Nóra, látva az éhes tekintet irányát, megint nevetett:
– Ott nem kaptál? – biccentett a fejével abba az irányba, amelyik ajtó mögül a fiú kilépett.
– Ilyet nem...
– Nincs neked túl nagy étvágyad?
Pernahajder, szemtelenül fixírozva a melleket, mindent feltett egy lapra:
– Beleharapnék!
– Juj, az fáj!
– És ha csak bekapom?
– Elkésel a melóból.
– Mindegy már... amúgy is megvár.
– Én is elkések miattad. Mit szól a főnököm, hogy a kedvenc titkárnője késik?
– Adok igazolást...
– Haha! Azt mutassam be?... Te itt – mutatott a lány megint a csukott ajtóra – igazi unokaöcs vagy?
– Miért? – húzta az időt Pernahajder. – Van nem igazi is?
– Vannak... Sok unokaöcsi csak felszalad, beszalad, elszalad...
– Én igazi vagyok! – A fiú remélte, hogy ez a helyes válasz.
Jól számított! Eloszlott a gyanakvás.
– Bocs, hogy azt gondoltam, hogy… Mindegy, felejtsd el! –  Nóra mosolyogva hívta be a lakásába: – Ha nem kések el miattad, akkor kaphatsz egy harapást.
Bent már sietősek voltak, a falnak támaszkodva vetkőztették egymást. Nóra szorosan összezárta a lábát:
– Várj csak, adok neked egy ilyet! – húzott elő valahonnan egy apró dobozt. – Felhúzom neked, mielőtt bedugnád... – Gyakorlottan feltekerte a gumit a falloszra, majd két tenyérrel a falhoz támaszkodva várta a behatolást.
Pernahajder örömmel vette birtokba a szűk puncit, az éjjeli akció után szinte felüdülésnek tartotta
Közben előrelátóan megbeszélték, hogy a fiú titkon máskor is beosonhat, amikor – a főnökkel való túlórázást követő délelőtt – Nóra csúsztatva piheni ki a fáradalmakat.
– Dugsz a főnököddel?
– Bocs, ez nem tartozik rád. – A lány felkacagott: – Neki se fogom elárulni, hogy veled dugok.
A következő hetekben, hónapokban meg is tudták ismételni néhányszor a kapkodó együttlétet, bár a lány mindig sietett valahova.

...ezúttal Nóra ajtaja sem tárult már ki Pernahajder előtt.

Folytatás: Pernahajder 43. - Macska az ágyon

Pernahajder IV. rész
tartalom

2018. január 10.

Kupi 8.

Előző fejezetek:
3. Olívia 
 
Kupi
8. fejezet
Anikó



Anikó egyedül maradt. Miután a négy pasit felvitték a lányok, újabb két vendég érkezett, akik lecsaptak Xéniára, s egymásnak sürgősen bemutatkozva eldöntötték, hogy igazságosan megosztoznak rajta:
– Elég tágas… az ágyad? – kérdezte az egyik, a tüsihajú férfi.
– Ha-ha! – Xénia műkacaja jelezte, hogy a hatásszünet nem nyerte el a szimpátiáját. – Milyen vicces valaki! Azt hittem, nem az ágyamra vagy kíváncsi… Ha akarsz, menj fel és nézd meg!
– Üresen nem érdekel, nem vagyok én bútorfétises.
– Nekem elég lesz annyi hely, ahol mögéd térdelek! – szólalt meg a másik férfi, magához szorítva a lányt.
– Koreográfia rendben… akár mehetnénk is? – mosolygott megenyhülten Xénia, de nem indult el, mert újabb csengetés hangzott fel. – Ezt még megvárjuk…
– Csak nem akarsz négyes partit?
– Dehogyis, elegen lesztek nekem ketten is…
– Már azt hittem, hogy kívánós a kis torkos! – A tüsihajú egy ujjal kihúzta a lány bugyiját, és bekukucskált a puncijához. – Mert megvárhatjuk a buszt is…
– Ha-ha-ha…
Időközben a telt, szőke, copfos lány beengedte az új vendéget, és amíg beértek, meg is beszélték, hogy ők ketten egymásnak lettek teremtve, legalábbis a következő 1 órára.
Anikó így egyedül maradt. Nézegette bronzvörösre festett haját a tükörben, felemelte és visszaejtette a tincseket, a tarkóján néhány rakoncátlan hajszálat befelé kunkorgatott.  Elégedett volt a látvánnyal: Egy fényképet mutatott a fodrásznak, így készült el az új frizurája 4 nappal ezelőtt. Mindig szeretett volna ilyet, ami hátul rövidebb, annyira vagány stílusú. Látott már negyvenen felüli nénikén is ilyesmit, azt röhejesnek tartotta, de neki még – alig 20 évesen – minden jól áll. Még azzal a néhány szeplővel sincs semmi gondja, ami az orra körül díszeleg óvodáskora óta.
A többiről nem is beszélve! Elképzelni sem tudna gyönyörűbb és barnább szemeket, mint melyek a tükörből néznek vissza rá, szebben ívelő szájat sem látott még. Az állára vigyáznia kell – ezt mindig sejtette –, mert odarakódna minden felesleges dekagramm – ha lenne olyan Anikó testén –, és úgy járna, akár a nagymamája, aki tekintélyes méretű dupla-tokával büszkélkedhet.
Szemöldöke eredetileg is vékony, kacéran formás, alig-alig kell mesterségesen beavatkozni a fejlődésébe. Annyira tetszik a saját, két kis szőrdísszel, hogy rendszeresen meghagy egy harmadikat is – bár az függőleges és nem görbül –, a puncija felett. Éppen a résre vezeti a tekintetet. – „Onnan meg már majdcsak betalál!” – szokta mondani, és egyetlen egyszer még ezt az alsó, függőleges csíkját is befesttette, de hamar lekopott a vörös – „Túl sokat keféltem?” –, s megmaradt barnának. Felemelte a ruháját, lehúzta a bugyiját, és kielégült tekintettel nézegette a punciját a tükörben.  – „De dinka vagyok! Még elélvezek a saját látványomtól!” – Két mozdulattal visszaöltözött, és erőt vett magán, hogy most mégsem fog hozzá a mellei csodálatához.
Leült a kanapéra, lerúgta a cipőjét és oldalt felhúzta a lábát, s eljátszott a gondolattal, hogy férfiak sokasága lesi minden mozdulatát, és éhes férfiszemek elé tárja feszes popsiját.
– „Ha az öregnek itt is van egy kamerája, most kezdheti verni a dorongját!” – gondolta kárörvendően. Károly bácsit következetesen kerülte, és még a nevén se volt hajlandó emlegetni, neki csak „az öreg” maradt a legelső naptól fogva.
Anikó 10 hónapig, majdnem egy egész esztendőn át egy peepshow-ban dolgozott. Koradélutánig letudta az egyetemi elfoglaltságokat, és esténként munkaruhára vetkőzött. A forgószínpad 4/5 részét kukkoló-kabinok vették körül, 1/5-e jelentette az ügyeletben lévő lányok birodalmát. Gyakran még olvasnivalót is hozott magával, és amíg nem jelezték, hogy éppen őrá lenne kíváncsi az utcáról besétáló látogató, addig tanult, vagy csak olvasgatott.
A fülkéken egy-egy tábla függött: Cica, Csillag, Zsófi… vagy éppen Anikó nevével – ezt műszakonként aktualizálták –, hogy az eső vagy hideg elől bemenekülő férfiak tudják, hogy kit fognak látni. Ha pedig privát közelségben is találkozni akartak valamelyik lánnyal, akkor tudniuk kellett a nevét.
Nem volt nagy forgalom, órák is elteltek anélkül, hogy megnyikordult volna a bejárati ajtó. Egy-egy sietős pasi – amíg megérkezett a busza, vagy amíg a felesége beugrott a szomszédos üzletbe – találomra benyitott az egyik fülkébe, még az ajtót sem zárta be, sőt némelyik be sem akarta csukni, kibámulta magát, aztán vége. Megérkezett közben az asszony vagy a busz? Másik lányt már nem nézett meg, szaladt tovább.
Egyre ritkábban fordult elő, hogy valamelyik pasi gondosan bezárja a fülke ajtaját, és néhány pénzérmét rászánva, önkezétől ejakuláljon. Ez a művelet legtöbbször megnevettette a lányokat, mert egyszerre csak egy érmét lehet bedobni, és amikor lejár az idő, felkapcsolódik a fényfüggöny, a pasi pedig ott áll félkészen, kezében a szerszámával… Akár egy fordított peepshow! A lányok ilyenkor – az üveg túloldaláról – abbahagyták a mutogatást, és megértően várakoztak az újabb pénzérme bedobására bekövetkező fülke-sötétedésre.
Maga a műsor éppen annyi volt, ami belefért a néhány másodpercbe: Gyors bugyi-lehúzás, s mivel mást nem kellett levetni, nagyterpeszben előrehajolás – megfelelő belátást biztosítva –, vagy hanyattfekvés, lábat szét… Ennyi jut egyetlen menetre.
– Minden komának el kell mondanod, hogy van lehetősége privát fülkét igénybe venni! – hangzott el számtalanszor, de a lányok az esetek 75 százalékában ezt az információt feleslegesnek tartották megosztani a látogatókkal.
Ha valamelyik pasi egy marék fémpénzzel készült, annál előfordulhat, hogy érdekli a fülke magányán kívül egy másféle lehetőség is. Ilyen kereslet általában esténként fordult elő, vagy néha-néha délelőtti nyitáskor.
– Aztán ott mit csinálsz? – kérdezték a férfiak. Nem azért, mintha nem lennének vele tisztában, csak szeretik hallani:
– A privát fülkében hozzámérhetsz, én is hozzád érhetek. Megfoghatsz, simogathatsz…
– Át kell nyúlnom egy lukon?
– Igen, de egészen odamegyek eléd.
– Megdugni nem lehet?
– Kézzel és szájjal ki tudlak elégíteni.
Ezzel persze a látogatók nem elégednek meg, ha már megfoghatja, és ha már kielégítésről is szó van, akkor még ennél is többet szeretnének:
– Dugás?
Ekkor előkerül a marketing, és a lányok is direktbe kapcsolnak:
– Gyere a privát fülkébe, és ott megbeszéljük!
Anikónak égett az arca az efféle útszéli dumától, mégis rákényszerült, mert privát fülke nélkül még a kávéra valót sem kereste meg.
A nevezetes kabin valamennyivel tágasabb, mint a kukkolós fülkék, ám gumitestű artistákról vehették egykor a méretet, mert minden apró mozdulat a falakat feszegette. Külön-külön térfél állt a kiválasztott lány és az alkalmi közönség rendelkezésére, üvegfallal elválasztva. Megfelelő magasságokba nyílásokat vágtak, ezeken keresztül lehetett közvetlen kapcsolatot teremteni.
Anikó gyűlölte a privát fülkét, és mindazokat, akiknek ilyenre támad igénye. Ha csak tehette – és ha az aktuális látogató még nem fedezte fel az apró helyiség fortélyait –, nem árulta el, hogy az üvegfal nyitható. – „Még mit nem?!” – Mert nem ismert annál szerencsétlenebb szituációt, mint ketten szorongani egy icipici kabinban, tűrni, hogy a pasi lihegve-szuszogva markolássza, majd a falnak támasztva megdugja.
Hallotta a suliban, hogy többen próbálkoznak hasonló pénzkeresettel, de nem akadt olyan bizalmas évfolyamtársa, akivel meg lehetett volna beszélni a tapasztalatokat. Teljesen véletlenül bukkant egy hirdetésre, amiben lányok lakótársat keresnek, és a sorok között kiolvashatóan, jóval többet egy szimpla lakótársnál. Így jutott el ebbe a házba.
A régebbi lakók idegenkedve fogadták. Konkurenciát láttak benne – aki miatt kevesebb vendég jut majd mindegyikükre –, de azzal is tisztában voltak, hogy az időnként felszaporodott forgalom és várakozási idő sem használ a hírnévnek, „olyankor elkél egy plusz dolgos… kéz.” Nem titkolták véleményüket Anikó egyetemi tanulmányaival kapcsolatban sem:
– Azt képzelik, hogy okosabbak bárkinél.
– Azok a legrosszabbak!
– Felkerülnek tanyáról és ingyen szétteszik a lábukat mindenkinek.
Xénia sem hagyta szó nélkül:
– Partiznak orrba-szájba… – emlegette fel a számára legfájóbb ismérvet.
Hasonló megjegyzések záporoztak, míg meg nem unták. Anikó legelső vendégeinek is megsúgták: „egyetemista picsa”.  Aztán abbahagyták, amikor kiderült, hogy a megjegyzés reklámnak se utolsó.
Anikó bágyadtan ült a kanapén, felhúzott lábaiban zsibbadás bizsergett.
Az emeletről ajtócsapódások, kiabálás, rohangálás hallatszott – sok szokatlan zaj egyidőben –, nem lehetett tovább az emlékekbe merülni.
– Ani! – kiabált Bianca a lépcsőről. – Gyere gyorsan, az új csajjal történt valami!
– Mi az a „valami”? – dohogott a bronzvörös egyetemi hallgató. – Orgazmus vagy kígyómarás? – Kettesével vette a lépcsőfokokat. – Nem mindegy.
Folytatás:
9. Csokipunci

Kupi I. rész - tartalom (1 - 13. fejezet)