2017. november 19.

Pernahajder 37.

Előzmény:  Pernahajder 36. fejezet - Pernahajder befelé vágyakozik
 
Pernahajder
III. rész

37. fejezet
Elhanyagolt hölgyek klubja




A megadott címen egy 18-20 év körüli lány nyitott ajtót. Vállára törölköző terítve, vékony ruhája több helyen nedves, mint aki most lépett ki a vízből, felületesen megtörölközött, és hamarjában magára húzta azt a ruhát, ami a kezébe akadt.
A fiú nézte a vizes hajról legördülő cseppeket, és nem tudott mit mondani, mert hihetetlennek találta, hogy ez a lány lenne a címzett. Egyáltalán nem illett Manyi néni kikapcsolódásra áhítozó barátnőinek sorába.
– Anyához jöttél? – segítette ki a lány, és elmosolyodott a sóhaj hallatán.
– Igen. Késtem vagy korán jöttem?
– Pillanatnyilag elszaladt valamit elintézni, mert késtél, de azt üzente, hogy várd meg.
– Visszajövök később.
– Gyere csak be nyugodtan! – Félreállt, és a tágas nappali felé mutatott. – Hozhatok valami üdítőt?
– Köszi, nem.
– Akkor kicsit magadra hagylak, mert van még egy kis teendőm.
Pernahajder, amíg a lány megfordult, egyetlen pillanat alatt megállapította, hogy a ruha alatt nem visel semmit. Az oldalán nyitva lévő, felhúzatlan cipzár árulkodóan mutatta combtól hónaljig a meztelenséget.
A nappalit festmények, néhány virág és porcelán váza tette elegánssá, egyben idegenné. A látogató ilyen helyen sosem érezheti otthon magát, bár lehetséges, hogy ez nem is cél.
– Negyvenen túli néni lesz – állapította meg a fiú.
Leült a világos garnitúra csücskére, és figyelte a beszűrődő hangokat. Vízcsobogás és nevetgélés.
– Ha másik ilyen nagylánya is van a néninek, akkor közelebb áll az ötvenhez... – Elhúzta a száját. – Mit szólna, ha inkább a csajokat választanám?
A lányok a magára hagyott látogató gondolataiból mit sem sejtetve, önfeledten viháncoltak.  Egyikük a haját szárította, a búgástól nem hallott meg minden szót, a másik a zuhany alatt állva szeméremszőrzetét igyekezett csíkszerű keretek között tartani, miközben túlkiabálták és túlkacagták a zajokat.
Azt sem vették észre, hogy a vendég lábujjhegyen körbesétálta a lakást – még a kulcslyukon hozzájuk is belesve –, és a legkisebb szoba egyik fiókjából zsebre gyűrt egy bugyit, majd rövid tépelődés után egy másik fiókból néhány bankjegyet.
A nappali felé tartva Pernahajder ismét útba ejtette a kulcslyukat, és hosszasan bámulta a haját szárító csaj mozgolódó fenekét.
– Pont így kell rázni! – biztatta némán, a beavatottak fölényével.
Nem nagyon volt már kedve a nénihez – aki biztos csúnya és kövér is amellett, hogy öreg –, kelletlenül ereszkedett vissza a pasztell garnitúrára.
Éppen időben!
A két lány elcsendesedett, kitárult a fürdőszoba ajtaja, és testük köré egy-egy bolyhos törölközőt csavarva, vizes lábnyomok elől menekülve, megálltak a fiú előtt.
– Nem jött még...? – érdeklődött, akivel már találkoztak.
Pernahajder tagadólag rázta a fejét, majd felállt, mert a másik lány a kezét nyújtotta...
A következő pillanatban a bemutatkozás lendületétől lecsúszott a törölköző, mire a fiú visszahuppant, magával rántva a meztelenné vedlett csajt.
– Így kell szemmel vetkőztetni? – nevetett a valamivel idősebb, 20 év körüli lány.
– Ezt nevezik komplex bemutatkozásnak – kacagott a másik is –, ismerj meg gyorsan pucéran is!
Visszakerült a törölköző és leültek a fiúval szemközt.
– Így aztán senkit sem érhet csalódás – folytatták a témát.
– Kiderül, hogy kinek mekkora van... meg ilyenek...
Várakozóan néztek Pernahajderre.
– Te nem akarsz lefürödni? – kérdezte a nevetősebb, aki 10 perce ajtót nyitott neki.
– Fürödni? – A fiú érezte magán a kemény, 6-tól 14-ig műszak szagát.
– Anyának meglepetést szereznénk...
A lányok ravaszkásan összenéztek.
– Megmosnánk a hátad.
– Vagy amidet akarod...
Eddig sem kellett megszólalni, de úgy tűnt, hogy a továbbiakban sem igénylik. Csak a saját hangjukra voltak kíváncsiak.
– Amidet használni akarod!
– Lehet, hogy szégyenlős? – nevettek össze megint.
– Az nem jó, mert akkor nem áll fel neki, ha nézzük.
– Nincs összefüggés! Nem a szemed miatt áll vagy nem áll fel, hanem képes-e kúrni vagy nem.
Úgy társalogtak egymással, mintha az anyjuk vendége jelen sem lenne.
Amelyikükről hajlamos lecsúszni a törölköző, az most felállt, kicsavargózott belőle, szemérmetlenül nyújtózott egyet, majd visszatekerte magára.
– Nos? Lefürdessünk addig?
– Megáztassuk a kukacot addig? – tódította a másik a haját igazgatva, amitől a mellén lejjebb-lejjebb csúszott a bolyhos anyag.
– Mi van akkor, ha ocsmányoknak tart minket? – csevegtek tovább zavartalanul.
– Pont úgy nézhetünk ki, mint két zsák krumpli...-- Egymáshoz ért a válluk.
– De én le akarok vetkőzni fürdetéshez!
– Kukacmosáshoz...
Vihogtak, akár az óvodások.
– Mibe fogadunk, hogy nem kukac?
– Kígyó?
– Az is túlzás!
– Nevezzük el valaminek!
– Ahhoz látni kéne!
Nem vették le a tekintetüket a fiúról, és egyre kínosabbá vált, ahogy méregették.
Pernahajder tudta, hogy a nadrág letolása közben rugóként pattanna elő a farka, mint általában, de durva viccnek tartotta a két lány ajánlatát. Ilyen nem fordult még elő vele, hogy ne vegye elő a falloszát az első jelre, amikor úgy tűnik, hogy dolga akadna… Zavaró volt az is, hogy a lányok anyja bármikor betoppanhat.

Folytatás: Pernahajder 38. fejezet - Ilyen még nem volt!

Pernahajder III. rész tartalom

2017. november 15.

Tanyán és városban 25.

Profi történetek a szomszédból

V. rész
Újra a tanyán
7. fejezet
Árnyék a ház oldalán


Tücskök ugrándoztak szerteszéjjel, távolabb egy gólya kelepelt. Az ég békés kékje burokba zárta a végtelent, mintha a kupolánál kötelezően vissza kellene fordulniuk a kicsinyes álmoknak és a félénk vágyaknak.
A homoktisztás felett, mint gigantikus malom szitája, remegett a levegő. Emesét várta minden. Süppedős, forró lábnyomát, és azt a csillogós némaságot, amellyel emlékezni szokott valakire, akinek ezen a helyen állt meg a szíve, éppen lubickolás közben, s akit olyan pökhendi módon sodort el a víz, mintha joga lenne elragadni bárkinek is az apját.
Fájt a meleg és égetett a magány. Minden Emesét várta.

*

Ebéd végeztével rutinosan elmosogatta a néhány eszközt, ez korábban is az ő feladata volt. Téblábolt egy keveset, s mikor felhangzott Jani ütemes, négyes-erősségű hortyogása, Emese elhatározta, hogy lesétál a partra. Tudta, hogy az első pillantás – akár üvegcserépen át nézné – egy könnycsepptől eltorzított kép lesz, de abban is biztos volt, hogy másfajta emlékek is előtörnek, a vidámak… Erre vágyott: valamire, ami az övé, és mégsem magányos, és csak azért sem szomorú.
Egy kép ugrott be – vagy egy filmrészlet inkább – tavalyi emlékei közül, akár egy burleszk jelenete, egy felnőtteknek szóló bohózaté:
Az egyik srác lelkesen próbálja elvenni a szüzességét. Ő csak fekszik széttárt lábakkal, felhúzott térdekkel, Ditke instrukciói szerint. Izgatottan és kíváncsian várja, mi következik, Ditke-barátnője pedig egyik kezével a fiú nyomuló botját tartotta vissza, másikkal pedig felülbírálta, hogy elég nedves-e a bejárat. Amaz, a másik srác közben – fejét Emese hasa fölött tartva – gyengéden érdeklődött: „Megnyaljam a pináját?”

Az asszony könyökével ellenőrizte a dézsában napozó vizet, ezen Emese elmosolyodott:
– Hiába készülsz rendkívüli pancsolásra, a szomszéd nem jön kukkolni, más dolga akadt… – Hangosan persze nem mondta ki a gondolatát. Megsimította a mézcseppes törzsű, vén szilvafát, és a szomszédos tanya felől hömpölygő lárma irányába kerülve indult el.
Lakodalmas zene rikoltozott mind hangosabban, hullámokban, ahogy a szellő játszadozott a hangjegyekkel.
Útközben, tisztes távolban hevert a szomszéd bozontos kutyája, egyetlen bágyadt farok-biccentéssel jelezte, hogy takarékos üzemmódra van kapcsolva.
Emese vargabetűvel közelített a tanyához, a földdel takart pince felől óvatoskodott. Minden pillanatban készen arra, hogy – irányt változtatva – határozott léptekkel folytathassa az útját, ha valaki észrevenné a settenkedést.
A hátsó ablak – erről még sosem járt – szélesre tárva, belül senki. De ilyet még nem látott! Nem a megszokott, tanyasi stílus, még csak nem is a modernizált, újgazdagéknak tervezett fajtából való, hanem vörös és fekete drapériák, függönyök, és hatalmas tükörfelületek. Egyszerre több példányban látta az ablakkeretet, és benne a saját, csodálkozó fejét. Középen egy ormótlan, kör alakú franciaágy – felette is tükör –, spotlámpákkal becélozva, és egy állványon kamera várakozott bevetésre.
– Javasolni fogom Beának és Dorinának, hogy legalább egy szobát így rendezzenek be! – gondolta vidáman. Az egész színvilág és hangulat jobban illene barátnői lakásához és a céltudatos vendégkörhöz, mint egy borvirágos bácsikához. Elképzelte Dorinát, krémbarna bőrével, ahogy fekszik az ágy közepén, miközben nyolc példányban mutatják a tükrök. Aztán odaképzelte azt a lányt, akit megérkezésekor látott – aki egy zsák krumplira emlékeztette –, és halkan felkacagott.
Árnyéka végiglebegett a ház oldalsó falán, ahogy a odalapulva továbbosont. Egy csukott ablak, a kintihez képest belül sötétség… Nem gondolt rá, hogy bentről nézve ugyanez fényes üvegablakot jelent nagy, sötét árnyékkal.
– Milyen kedves látogató! – hallotta volna, ha engedi a zenebona.
Az épület sarkánál lassan, derékból meghajolva kidugta a fejét… Visszaegyenesedni már nem bírt, mert egy durva kéz hátracsavarta a karját.

*

Bammeg és Bazzeg számára kiszélesedtek az események, majd váratlanul széjjelcsúszott a világ.
Hosszú hetek nélkülözéseit akarták bepótolni. Ha lehetne ilyet, akkor minden egyes naptári naphoz most utólag tennének egy pipát. Sziszin próbálták ledolgozni a várakozásokat, a semmibevevést… A lány sóhajtozott, nyögdécselt, percenként forgolódott és helyezkedett, hogy a hangosan fújtató fiúk minden irányból hozzáférjenek.
Nem érzékelték az időt, már ha létezik az ilyenkor egyáltalán, és a lánynak csak teljesen véletlenül villant eszébe, hogy ő a barátjával lenne igazság szerint, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve át akarta úszni a folyót… Egy pillanat alatt észhez tért, a felismeréstől ijedten tekintett a föléje magasodó két srácra:
– Nézzetek már ki a vízre, mert mindjárt visszaér!
Bammeg és Bazzeg felfogták a figyelmeztetés súlyát, de félmunkát nem akartak végezni, sebtében a lány arcára és szájába ürítették fehér, sűrű nedveiket.
Mintha villám hasított volna közéjük a következő percben, amikor Bazzeg röhögcsélve közölte:
– Nincs az bazzeg, se a vízben, se a parton… – A mondat végére érve a beszélő is felfogta, lefagyott az arcáról a vigyor.
Sziszi, aki minden eshetőségre készen, mosolyogva éppen felhúzta a bugyiját, megdermedt, elsápadt, és puffanással elvágódott.
 
Előző fejezet: Addig jár a lány a kútra
 
Folytatás: Újra a parton
 
Tanyán és városban - tartalom (összes fejezet)