2024. május 16.

Ha - nélkül

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -




Ha - nélkül


– És ebben hol vagyok én?
– A legközepében! Te vagy a lényeg, a csúcs, a főszereplő, a primadonna, a ...!
– A legnagyobb balek? Nem ezt akartad mondani? Éppen ettől félek, hogy én vagyok a leg-leg-legnagyobb marha a világon!
– Szántszándékkal magyarázod félre az egészet! Képzelj el egy tökre fordított helyzetet: Ha te kérnél tőlem valamit, én mit válaszolnék?
– Azt, hogy meghibbantam... Aztán hátat fordítanál, és nem is állnál velem többé szóba!
– Ne mondd, hogy ilyennek ismersz!
– Sokkal ilyenebbnek.
– És akkor te most ezt csinálod? Nem engeded, hogy esetleg meggyőzzelek? Nem is akarsz meghallgatni? Nem is akarod meghallgatni a legeslegjobb barátnődet?
Zsanett, ahogy azt a fordított helyzetre megjósolta, félrenézett és befogta a fülét.
– Ez annyira ovis stílus, te is beláthatod! – próbálkozott Bogi szelíden-durcásan, ám barátnője fülre tapasztott kezét erővel cibálva.
Egy darabig némán küzdöttek, majd Zsani felkiáltott:
– Menj a francba, ne rángass, le ne tépd a fülem!
– Most melyik?! Ennyi kívánságodat egyszerre nem teljesíthetem!
– Akkor csak simán menj a francba! ...és minden megoldódik – tette hozzá Zsani egy levegővételnyi késéssel. Mintha egy-egy könnycsepp csillogott volna szimmetrikusan, miközben erőltetett gúnyos mosollyal igyekezett a szeméről elterelni a figyelmet.
– Megvagy? – ragadta meg Bogi a pillanatot. – Megnyugodtál?
– Nem! Nem vagyok meg! És nem is leszek meg...! – Zsani minden szóval egyre hangosabbra tolta a csúszkát, majd amikor úgy érezte, hogy már a legtávolabbi sarokban meghúzódók is értik, hirtelen elhallgatott, és barátnőjéhez hajolva, súgva egészítette ki: – ...és nem is leszek megkúrva! Ennyi.
A teremben – ami a vállalat fél-önkiszolgáló ebédlője, egyben fontos értekezletek és komoly ünnepségek színhelye – szokatlan csend támadt. A kanalak sem csörrentek meg a tányérok alján. Mindenki a folytatást várta, ki-ki vérmérséklete és fantáziája szerint, de feszülten, mert legtöbben csak egyféleképpen tudták befejezni a publikusan elhangzott végső mondat utolsó szavát, és később megesküdtek, hogy Zsani pontosan ezt az egyetlen lehetséges szót súgta Boginak: "megbaszva". Világos, a helyzet egyértelmű.
Bogi visszavonult, a másodikat némán ették meg, illetve inkább csak turkálták körbe-körbe a tányéron.

*
– Mit válaszolt? – Bogi férje a szokottnál legalább másfél órával hamarabb ért haza, és az üdvözléshez tartozó csontropogtatós puszi és popsimarkolás közben már fel is tette a döntő kérdést.
– Higgadj le – kacagott a nő, kibontakozva a felfalással vagy állva-dugással könnyedén összetéveszthető ölelésből –, minden rendben lesz!
– Zsani belement?
– Azt még nem állítanám, de érdeklődést mutatott.
– Gondolkodik még? Vagy van valami "ha"...?
– Nem, semmi feltétele sincs, csak illendőségből fut még egy-két kört, mint a tyúk a kakas elől... – Bogi nem zavartatta magát, hogy nem éppen az igazat mesélte el Zsani reakciójáról, hiszen nagyjából akár így is lehetett értelmezni azt a mú-hisztit. Meg másként is, de mindig bízni kell a barátnőkben, és meg kell adni az esélyt, hogy végül megfelelően döntsenek!
– Mikor? – kérdezte Norbi.
Bogi értette, mégis egyszerűbb volt visszakérdezni:
– Mi "mikor"?
– Mikor megy bele Zsani? Egyáltalán: meddig jutottatok el?
– Hát nem túl messzire, fogalmazhatnék úgy is, hogy a pálya feléig, és még arra sem mondott egyértelmű igent.
– De mi volt az, amire az előbb azt mondtad, hogy érdeklődést mutatott? – Bogi férje, Norbi sajnálta, hogy ő nem hallhatta a beszélgetést, de előzetesen úgy látták helyesebbnek, ha a nők egyezkednek egymással. Ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanúgy forog az agyuk.
– Hát... a felét sikerült letolnom... – kezdte Bogi kelletlenül –, hogy te meg ő... összejönnétek próbából...
– Okos vagy! – Sóhajtott Norbi elégedetten – Ez a legfontosabb! Jó szöveg ez a "próba", mert nem jelent hosszabb távon elkötelezettséget vagy kapcsit.
– Jaj, ne játszd már az agyad, hogy nem lenne kedved többször is megdugni! – csattant fel a nő.
Néhány hete ismerkedett össze a két házaspár, valamennyien a 28-32 évesek, a csajok kolléga- és barátnők, a pasik gyerekkorból átmentett haverok. Kölcsönösen szimpatizáltak egymással, elkezdtek összejárogatni és közös nyaraláson gondolkozni. Norbi tervezett mást is, és nem akarta vele megvárni a forró nyári éjszakát. Egy sütögetés közbeni poharak és egyebek összekészítése kapcsán, amikor Zsanival kettesben maradtak a konyhában, nyersen és határozottan elkapta a lány derekát, majd a cicijét, és miközben csókolóztak, majdnem teljes mértékben lehámozta róla a ruhát és a gátlásokat. Már változatlan határozottsággal a konyhapultra nyomta, már farka erőteljes nyomkodásával jelezte behatolási szándékát, amikor Zsani meggondolta magát, összekapta a ruháit és kiszaladt a kertbe, útközben valahogy felöltözött. Az eset nem került nyilvánosságra és semmilyen formában sem ismétlődött meg, de Norbi nem bírt lenyugodni. Ha Bogit dugta, akkor is Zsanit látta maga alatt, ha meg Bogival éppen kihagyták a szexet, akkor kielégületlenül álmodozott Zsaniról.
– Addig, amíg egyszer sem próbáltam Zsanit, nem tudom, hogy hányszor lesz kedvem megdugni – válaszolt kissé megkésve, kimérten Boginak. Arcán ugyanaz az izgalom tükröződött, amit Bogi még régről ismer, amikor Bogi szüleinél, hosszúra nyúlt ebéd közben alig várták, hogy felállhassanak az asztaltól és magukra zárhassák a lányszoba ajtaját. – Tehát ebben a részben, amiben megegyeztetek, az van benne, hogy ő meg én...?
– Tulajdonképpen eddig jutottunk...
– Akkor innentől átveszem! Ha most felhívod, hogy tudnánk-e találkozni, mármint ő meg én, akkor rábeszélem, hogy téged meg hozzunk össze Gergővel!
– Tehát most átmennél hozzá?
– Vagy ő jönne át, ahogy neki jobb!
– És dugnátok?
– Közben megbeszélném vele, hogy az volna az igazi, ha te és Gergő is...
– És ha nem megy bele?
– Nincs "ha"! Addig... győzködöm, amíg belátja, hogy így fair! – ígérte Norbi.
– Addig jársz hozzá baszogatni, amíg bele nem egyezik?
– Igen. Jó lesz így? És nektek is összejön, annyit dugtok Gergővel, amennyi jólesik!
Bogi a telefonjával játszadozott:
– És ehhez mit szólsz? Nem kerülgetnénk a fortyogó kondért, hanem egyszerűen megkérem, hogy jöjjenek át... ha van kedvük... párcserés szexre...
– Előbb csak biztosra menjünk! Zsanit megdugom próbából, én leszek az előhírnök.
– Micsoda önfeláldozás! Mi van, ha több próbára lesz szükséged, mire eldöntöd, hogy tovább léphetünk-e?  – Bogi félrehajtott fejjel, szeme sarkából leste Norbit. – Vagy többször meg kell dugnod ahhoz, hogy meggyőzd...! Inkább maradnék az előbbi verzió mellett: megkérem, hogy jöjjenek gyorsan egy csereberére, ha ven kedvük...
– "Ha" nélkül! Ne hagyj menekülési útvonalat! Oké. Hívd csak fel!
Egy hete fogalmazódott meg Bogiban és Norbiban – majdnem egyidőben –, hogy a két nőnek annyira megegyezik az alakja, hogy biztosan hasonlóak az ágyban is. Norbi persze tiltakozott, mert annyira jó senki sem lehet, mint a párja, de bevallotta, hogy szívesen fogadna akár nagyobb tétben is, ha meggyőződhetne róla, hogy Zsani közel sem dug olyan jól, mint Bogi... Ha sötétben tévedésből a másik csaj ágyába tévedne, akkor is rögtön tudná, hogy nem Bogit dugja! ...Így indult az ötletelés, Norbi nem vallotta be, hogy ő már túl van egy sikertelen kísérleten, de felsorolta minden előnyét az annyira vágyott tapasztalatszerzésnek, mire Bogi is kifejtette, hogy ő meg a két pasit tenné mérlegre, még akkor is, ha az nem az idegen Gergő felé billenne, hanem persze Norbi javára...
– Nem veszi fel... – Bogi kitartóan leste a telefon kijelzőjét. – Nem hallja?
Titkon azt remélte, hogy Zsani igenis hallja, csak most nem akar vele beszélni... mert még mindig kevésbé kínos, ha tart a harag, mintha felvenné vagy visszahívná, és el kellene mondani "ha nélkül", hogy amit az ebédlőben sorban állás közben elkezdett, azt komolyan is gondolta, jó lenne keresztben-kasul dugni, de főleg egymás párjával... és most!
Titkon reménykedett és fohászkodott:
– Időt kérek! Időt kérek! – ismételgette abban az ütemben, ahogy a távolban Zsani telója csöngött. – Meg kell ezt még gondolni!

2024. május 15.

Júlia titka

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -




Júlia titka

Irtózott a repüléstől. Még akkor is, ha más repült. Az a tudat, hogy valaki, egy élőlény be van zárva egy dobozba, és tehetetlen testként kénytelen átvenni annak mozgását, elriasztotta. Ugyanez az érzés kerítette hatalmába minden egyes liftbeszálláskor is…
A kijelző szerint megérkezett a járat. Felsóhajtott, mintha ennél a gépnél nem az lett volna a természetes, hogy ugyanúgy landol, mint előtte másik nyolc-tíz is tette, mióta ő itt toporog az érkezési oldalon.
Lágy dallam szólalt meg a telefonján.
– Minden rendben? – kérdezte egy izgatott, suttogóan fojtott hang, akárha a beszélő közvetlenül mögötte állna, s nem a tengerentúlról érdeklődne.
– Persze, megjött a gép, ebben a pillanatban, épségben – hadarta könnyedén, nyugalmat színlelve.
– Vigyázz rá nagyon, majd este felhívlak benneteket!
Gépiesen, türelmetlenül bólintott:
– Nálatok este, vagy nálunk este? – csevegett, közben tekintetét egy pillanatra sem vette le az ajtóról, ahol lassacskán fel kell tűnniük az utasoknak, közöttük a várva várttal. – Egyáltalán most hány óra is van felétek? Hajnalodik már?
A vonal odaáti végén megkönnyebbült kacagás hangzott fel.
Az innenső oldalon rémült hápogás – értelmes hang nem jött ki a torkán –, minden átmenet nélkül elfehéredett, és ormótlan cseppekben jéghideg veríték lepte el a testét: Az utasok ütemes csoportokban léptek be a csarnokba, tekintetük találkozott az őket várókkal, kézfogások, ölelkezések, hátak lapogatása…
– Majd beszélünk! – préselte ki maradék erejével ezt a két szót, és hamarjában kinyomta a telefont.
Nézte az unottan tátongó ajtót. A várt utas mégsem érkezett meg.

*

Júlia gyakran álmodta gyerekkorában, hogy elveszett. Idegen városban, forgatagban, vagy éppen egy végtelen erdőben, mint egy tehetetlen üveggolyó. Ilyenkor saját, kétségbeesett sikoltására vagy zokogására riadt fel. A megváltó, lucskos ébredés után még percekig nem tért magához, és egész napjára rányomta billogját egy-egy ilyen, visszatérő rémálom.
Azt hitte, emberrel ennél rosszabb nem is történhet: elveszni. Elveszteni valakit!
Elvesztette azt a gyereket, akit rábíztak. Nem, ő nem tehet semmiről! Hiszen az unokaöcs meg sem érkezett. Nem volt idegen az a torokmarkoló érzés, a tehetetlen düh, amikor az ember csak rohanna valamerre, ki a világból, mert megint legyőzték. Mindig legyőzik.
Zavarodottan toporgott. Érezte már percekkel korábban, amikor valahol a leszállópályán leereszkedett a gép, hogy baj van. Napok óta tudta, hogy valami sorscsapás következik!
A kijelző már a következő és az azutáni járat érkezését jelezte. A csarnok kitaszította magából az előbbi zajos csapatot, és várta az újabb betódulókat. Két perc telt el, két óra, vagy két év? Agya leblokkolt, végtagjai lebénultak, csak állt zavarodottan és falfehéren. Mit csinálhatna?
Mit tegyen? Legszívesebben azonnal visszahívta volna húgát a távoli San Franciscóban, hogy megmondja neki:
– Elveszett a fiad, hm, de nem is bánom!
Két tétova mozdulatot tett a pult irányába, és igyekezett felvértezni magát a várhatóan fürkész – és biztos volt benne: lenéző – tekintetekkel szemben… Ebben a pillanatban lépett be az érkező utasok folyosójáról unokaöccse egy stewardess társaságában. A Júlia értékrendje szerint kihívó egyenruhát viselő nő szakmai rutinnal mérte végig a tucatnyi őgyelgőt, majd a fiút mosolyogva odakísérte a sápadt nagynénihez:
– Kissé elaludt a fiatalúr, sokáig kellett ébresztgetni, aztán meg hosszas alkudozásba kezdett, hogy még bekukkantana a pilótafülkébe… – Alig észrevehető, megkönnyebbült sóhajjal hozzátette: – Végül szerencsésen megérkeztünk.

*

A tízéves motor különös felhangokat produkált, mintha egy amatőr zenekar kiselejtezett hangszereket hangolna az ütött-kopott kaszniban, Júlia csak erre figyelt a lendületes úton, távolodóban Ferihegytől. Valahol tudat alatt érzékelte ugyan, hogy unokaöccse lelkendezve mesél a hosszú repülőútról, de a szavakat meg sem kísérelte lefordítani vagy értelmezni.
Így telt a következő két nap is: Michael csak ontotta a véget nem érő amerikai-angol mondatokat – nagynénje szerint „Miska folyton hablatyolt” –, magyarul alig-alig volt hajlandó megszólalni. Aztán, mintha elvágták volna, kifogyott az élményekből.
– Tulajdonképpen mi történt a bácsikámmal? – kérdezte váratlanul, hibátlan magyarsággal.
– Eltűnt… – csattant azonnal a válasz, szinte reflexből.
Érdekes módon több szó nem esett erről, pedig Júlia az elmúlt két és félév során minden kérdésre megtanult rutinosan felelni.
– El kellene vinni városnézésre, lekötni valamivel. Mégiscsak egy gyerek, nem ülhetünk itthon állandóan – gondolta, és megvidámodva hozzátette magában: – elterelni a figyelmét.
Aznap Michael egy köteg újságot talált, este azokkal vonult be a szobájába.
– Legalább gyakorolja a nyelvet – nézett utána Júlia, de abban a pillanatban kiszaladt minden vér a fejéből, és sápadtan, szédelegve támaszkodott a konyhapultnak. – Ezek az én …! – kiáltotta volna fájdalmasan, mint aki megtört a hazugságvizsgáló grafikonjai láttán, ehelyett hátát a gondosan összeillesztett lécekhez nyomta, és az elsötétülő, fejtetőre álló helyiségben hangtalanul a mázas kövezetre rogyott.

*

A házat és a hozzátartozó udvart szokatlanul magas téglakerítés veszi körbe.
– Nem elég magas – morogta gyakran Júlia, és kétségbeesetten nézett felfelé minden kurtára szabott, kinti tevékenysége során, amikor a közeli repülőtér légiszörnyei mintha csak a kéményt akarnák ledönteni.
Gyűlölte azt a reklámot, amelyikben egy nő befújja a hónalját valamivel, kiáll az udvarra és az utasszállító repülők, akár hatalmas darazsak, leereszkednek a vonzó illathoz.
A kerítés tetején amorf üvegcserepek és megtermett szilánkok várják, hogy a kéretlen betolakodók húsába marjanak, mielőtt ezt megtenné az udvaron heverésző nyálcsorgatós, hordószerű kutya. Az ormótlan eb ökölnyi orra előtt a nap minden szakában, Újévtől Szilveszterig egy hatalmas csont hever, mintegy demonstrálva a szőrös testbe szorult erőt és harckedvet.
Az épület ajtaján terpeszkedő vaspántok és hevederek bunker benyomását keltik, a nyitott ajtóhoz közel – mintha bármikor készen állna egy hirtelen visszavonulásra – egy hófehér, kényelmetlen konyhai ülőke húzódik meg.
Júlia a kerítés árnyékában heverésző Michael arckifejezését fürkészte, aki erről sem, de az egész világról sem véve tudomást, az eget bámulta.
Júlia alatt tízpercenként megremegett a hokedli, átkozta a repülőgépeket, de gyomra fortyogását és fejében az elefántok menetelését Michael okozta.
Libegőztek már – legalábbis Miska felült, Júlia pedig aggódó kotlósként várta vissza –, megnéztek egy csomó múzeumot, eddigre jártak az állatkertben is, ám az itthon eltöltött idő felbőszült szorongást jelentett Júlia számára:
– Mit talál már ki megint?
Mert Michaelnek mindennapra akadt egy nem várt kérdése. Ha meg éppen nem buggyant ki belőle az aktuális dilemma, az még sokkal kínosabb volt.
Júlia kétoldalt kicsit túlhaladta az ülőkét, mert két és félév alatt izgalmában, majd hirtelen magányában szinte állandóan rágcsált valamit, s ez a folytonos nassolás odaragadt a korábban karcsú pontokra, mint a szobrász nyersanyaga. Nem is értette, hogy reggelente, amikor még hiányos öltözékben sürög-forog a konyhában, Miska mit mereszti a szemét annyira. Látta volna azelőtt!... Most meg a kecses repülőket bámulja folyton, mintha a tengerentúlon nem lenne ilyesmi…
– Az a rablás is akkor történt? – kérdezte átmenet nélkül, két repülő között, anélkül, hogy tekintetét Júlia felé fordította volna.
Gigantikus migrén igyekezett pillanatonként hol diónyira préselni, hol pedig szilánkokká vetni Júlia fejét.
– Olyan vagy, mint a bácsikád… volt. Minden újságból azt akarta megtudni, mennyi lehetett a zsákmány. Minden híreket meghallgatott, hogy megtalálták-e már… – Hirtelen elhallgatott. Rájött, hogy Michael kérdését óvatlanul összefüggésbe hozta az eltűnt nagybácsival, pedig talán unokaöccse nem is azt akarta kérdezni.
A kínos csendet egy újabb repülő dübörgése váltotta fel.

*

Majdnem egy egész napot eltöltöttek a Vidámparkban, Michael mindenre felült, Júlia mindenütt izgatottan várta vissza. Az asszony azt hitte, ennyi izgalom elég is egyetlen napra, ám kétségbeesve látta, hogy a gyerek megtalált egy rozsdás ásót, és azt nézegeti sunyi tekintettel.
– Törne el a karod! – morogta magában, miközben dúlva-fúlva bevonult a házba. Ugyanezt kívánta a párjának is két és félévvel ezelőtt, amikor hazaérve azt tapasztalta, hogy a férje feltúrta a fél udvart, mint aki kincset keres. És nemcsak ásott, és bokáig lehetett süllyedni, nem messze attól a helytől, ahol a kutya szokta mindennapjait tölteni – emlékezett az asszony –, de vigyorogva repülőjegyeket lobogtatott Júlia felé:
– Elviszlek nászútra! – röhögött idétlenül. – Elviszlek mind a kettőtöket nászútra. Baszunk éjjel-nappal, orrba-szájba... – Júlia még mostanában is hallja néha azt az utolsó mondatát.
Nem értette, azaz nem akarta megérteni már a repülőjegyet sem, nemhogy a kísérőszöveget. Pedig hirtelen minden világossá vált: A hálószoba irányából egy alulöltözött nő jelent meg, ruhadarabjai a kezében, s kíváncsian leste Júlia reakcióját. Aztán sietve távozott.
Nem és nem! Júlia sohase bánta meg azt a napot, amikor minden felgyülemlett feszültsége a rozsdás ásó nyelében összpontosult. Az összes magányosan töltött este, az ingeken érzett női illatok, a feltünedező, gyanús haverok, a szűkölködés, a hirtelen felbukkanó majd ugyanúgy eltűnő nagyobb pénzösszegek…
Júlia bevette a nyugtatóját, aztán a holnapit, aztán a holnaputánit. – „Ha használ, használjon egyszerre!” – Sorban lenyelt minden tablettát, egy-egy korty vízzel...
Végtelen nyugalom szállta meg. Mint amikor rájön az ember, milyen aprócska pontot jelent az univerzumban, annyira parányit, hogy talán nem is jegyzik sehol. Úgy érezte, lebeg, az udvar felett himbálózva látja, amint Michael megtalálja az első csontokat…
– Miska, itt a nagybácsid! – mosolygott volna, és alacsonyan akart szállni, akár a repülőgépek, ehelyett békésen elaludt.– És valahol ott találod a rabolt pénzt is... – Ezt már csak álmában tette hozzá.

*

Az ormótlan kutya érdeklődve szemlélte Michael ténykedését, és néhány óvatos farkcsóválással azt kérdezte: ugye, nem kerül sor az ő féltett, megszokott helyére? Ahol ő olyan jól érzi magát, közel a gazdihoz…
Michael több zsákot húzott ki a földből, és elgondolkodva kukkantott beléjük. Jól tudta, hogy a forgalomból kivont, külföldi bankjegyeket már több mint 2 éve lecserélte az euró, ezek a színes papírdarabkák gyakorlatilag értéktelenek. Talán, akik megengedhették maguknak, hogy nem váltják át, nosztalgiázni eltettek belőle egyet-egyet… De ennyit?!

  

2024. május 14.

Manyó

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -



Manyó (amiről nem mesél)


– A szerelem megszépít, a szerelem nélküli kamatyolás minimum háromszoros sebességgel öregít. – Ez, az egyik típusú tanulság legalább hetente egyszer elhangzott, a másik, a személyesebb változat ennél valamivel ritkábban: – Nem vagyok rá büszke!
Amit Manyóval nem lehetett megbeszélni, vagy amihez nem tudott hozzászólni, az nem is létezik a szexben.
Manyó anyó – ahogy távollétében hívták – rendkívül tájékozottnak bizonyult, egyből kapcsolt, azonnal betolt-belökött a társalgásba egy meghökkentő, ám tanulságod példát, amint szükségesnek látta, és vitathatatlanul avatottabb szakértője volt a témának, mint a nála 40-50 évvel fiatalabb lányok. Mennyivel is? Lehet, hogy inkább 60 évvel? Pontosan sosem derült ki, de Manyó – aki nem szürkébe öltözött ám vagy sötétbarnába, mert az öregasszonyos – tiritarkában és vidáman virított közöttük.
Néha eltévesztette a hajfestést, és napokig feltűnősködő trópusi madárra emlékeztetett, amikor pirosba tendáló frizurájához színes ruhatárából citromsárga nadrágot és neonzöld kardigánt választott. Nejlonzacskója csak színtelen volt, azzal kellett beérnie, s a kezére húzva végigjárta a háza előtti járdát, a partvissal söprögetés előtt összekapkodta a nagyja szemetet. – Szívesen megállok szuszogni! – Színpompás Manyó anyó így bátorított bárkit, ismerőst vagy ismeretlent, akinek kedve támadt egy beszélgetésre. Be is invitálta a kertbe, ahol ahány darab, annyi típust és évjáratot képviselő ülőalkalmatosság egy egész hadsereg fogadására is elegendő lenne.
A lányok és egy-két fiú törzsvendégeknek számítottak Manyó kertjében és szedett-vedett,  vedlett, ám makulátlan tisztaságú ülőkéin. Amikor pedig közölte velük, hogy ennyi üdítőt nem fut ki a nyugdíja, s ha "ilyen kólikákat" akarnak inni, hozzanak magukkal, attól a naptól kezdve – bevásárolva, felszerelkezve – még gyakrabban megjelentek, és a presszó terasza, vagy a park padjai helyett Manyó anyó udvarát választották.
– Majd szedjétek össze a csibrikeiteket magatok után, mert alig bírtam elcipelni a boltba! – Egy maréknyi aprópénzt csapott a műanyagasztalra: – Nesztek, ennyit kaptam értük!
Ebben persze némi túlzást gyanítottak, mert Manyó fittsége és fürgesége bármelyikükét megközelítette. Nem is vették tőle zokon, amikor figyelmeztette a társaságot:
– Mozogjatok gyakrabban, mert utólag már hiába sírtok, hogy juj meg jaj, ha csak mindennap 5 perccel többet sétáltam volna...! Semmit sem lehet újrakezdeni, vagy ha mégis, az már nem ugyanaz! Jó-jó, tudom, hogy egyik lyukon be, a másikon ki, és ne vigyorogjatok, mert a fületekre céloztam, nem másra! ...Mert a ti korotokban én sem foglalkoztam vele, hogy mi lesz majd... és semmit sem hittem el, amit meg nem tapasztaltam, pedig mennyivel kellemesebb lett volna mások kárából tanulni, vagy legalább néha meghallgatni a jószándékú figyelmeztetést!
A lányok és a fiúk nagy levegőt vettek, máris elfelejtették, hogy mi volt az eredeti téma – vagy tanács –, mert ilyenkor Manyóra rájött a mesélhetnék.
– Akkora ormótlan házban nőttem fel, ahol több család lakott együtt, és a lakrészeket úgy-ahogy farostlemezekkel, odatolt szekrénnyel vagy zárhatatlan ajtóval választották el. A hosszú folyosóról nyíló, közösen használt helyiségekhez pedig szabályos menetrend készült, úgyhogy nem kelhettem fel a szokásosnál és megállapodottnál 5 perccel előbb vagy később, mert akkor még (vagy már) más ült a vécén! Napközben persze jobb volt a helyzet, még a közös fürdőszoba előtt sem várakozott senki, mert mindenki elment a munkahelyére, vagy a suliba... Legalábbis így gondoltam! Egy alkalommal, amikor valami gyomorrontás vagy más kórság jött rám és a szüleim elég nagynak tartottak ahhoz, de a szörnyű rosszullét miatt tele aggodalommal, de egyedül hagytak otthon, egyetlen percig sem élveztem a váratlan szünetet, fostam, mint a lakodalmas kutya, elcseréltem volna akár dolgozatírásra is. Félóránként jártam a vécébe, hol alul, hol fölül kívánkozott ki még mindig valami, pedig enni-inni se mertem. Egyik ilyen sietős utamról kimerülten tartottam vissza, amikor a fürdőszobából érdekes hangok ütötték meg a fülemet. Az ajtó nem volt rendesen becsukva, csak behajtva – eddig fel sem tűnt, hogy ennyire képes, hiszen nem volt olyankor arrafelé dolgom, amikor más család használta, és sosem ellenőriztem le, amikor becsaptam magam mögött, hogy marad-e rés, no ettől kezdve mindig úgy éreztem, hogy fürdés közben engem lesnek –, a nyílásra tapadtam. Akadt mit bámulni! Videó és internet nem volt még, de azért, talán 16 éves lehettem akkor, elméletben elég sokat tudtam a szexről, nem igazán érdekelt még, inkább furcsaságnak tartottam, és abban merült ki a fantáziám, hogy melyik fiúval milyen érzés lesz (majd) csókolózni. Hát most telibe kaptam, mindent láttam! A szomszédlány nem ment dolgozni, vagy napközben hazajött, és akadt egy partnere is, aki szépen sorban mindenre rábeszélte. Amikor meg túlestek az összes kényelmetlen pozíción, akkor majdnem fellöktek siettükben, de nem figyeltek rám, a lány ágyán folytatták. Mentem utánuk, mintha hozzájuk lennék láncolva, és a velünk szomszédos lakásban, egy félig becsukott ajtó takarásából tovább követtem a műsort...
Manyó elmosolyodott és végignézett a hallgatóságán:
– Ennyi.
– Mééég! Mi tetszett legjobban? – kérdezte a feszülten figyelők egyike, az a lány, aki gyönyörű barna haját egy kék és egy vörös tinccsel rontotta le.
– Az, hogy "tetszett", az erős kifejezés, nem igazán illik ide. Mindent érdekesnek tartottam, mert először láttam, hát azt hiszem, nem is hagytak ki semmit, pedig nem tudhatták, hogy van közönségük. Persze volt olyan barátnőm, osztálytársnőm, aki mesélt dolgokról, rendszeresen kijárt srácokkal a város szélére, ahol régi és új bányatavakban kockázatos volt fürödni, de kárenyhítésként a parton megengedte a srácoknak, hogy kezükkel felfedezzék a testét, és ezt viszonozva eljutottak odáig, hogy mindegyik farkat kiverte, sőt azt tervezgette, hogy valamelyikükkel titokban tovább is elmerészkedik, s ha megtetszik neki a kamatyolás, akkor majd a teljes csapattal... De ez a csaj szopásról nem beszélt, hiányos volt az oktatás, azt sem árulta el, hogy nem csak elölről lehet kamatyolni, én még legalább 12 pózt ismertem meg azon az emlékezetes délelőttön, meg, hogy még más helyre is be lehet dugni a farkat... Nem is csoda, hogy a szomszédlány előre összeszorította a fogait!... Igen, a láthatóan tapasztalt koma beverte a popójába is. Bár nekem akkor úgy tűnt, hogy a csaj átesett már a hétpróbán, talán addig a délelőttig többet megtapasztalt, mint amennyit szeretett volna, mégis olyan megviselt lett az arca, amikor végeztek, mint akinek megduplázódtak az évei.
– Máskor is sikerült kukkolni?
– Jó kérdés! Ravasz kérdés! Délelőttönként a padban ülve gyakran elképzeltem, hogy a szomszédlány és a pasas éppen "azt csinálják" otthon. Amikor már nem bírtam tovább magamban tartani a látottakat, elmeséltem a barátnőmnek, aki éppen panasznapot tartott, hogy még sokáig nem járhatnak ki a bányatavakhoz, nem a víz hidegsége miatt, hiszen nem tervezett beleugrani, hanem mert még nem lombosodnak a bokrok, és lehetetlenség feltűnés nélkül fiúk farkát huzigálni. – Nagyon messzire el kell kutyagolni, ha akarunk valamit! A mozi sajnos mindig tele van, játszhatnának már egy ramaty filmet! – tette hozzá sajnálkozva, és abba is beavatott, hogy egyébként beülhetne két srác közé, merthogy két keze van... Amikor megismerte a kukkolós sztorimat, egyből támadtak az ötletei: Betegedjünk le egyszerre, és átjön hozzánk! Ha véletlenül mégsem kamatyolna a szomszédlány, vagy ha csak álmodtam az egészet, arra az esetre felkészülve szólnánk néhány srácnak, hogy szintén betegedjenek le... Ezzel a második verzióval riasztott el az egésztől, és gyorsan elmeséltem, milyen fájdalmas képet vágott a szomszédcsaj, amikor a pasas a popójába dugta... Még kicsit próbálkozott, hogy abba megyünk bele a srácokkal, amibe mi akarunk, nem azt csináljuk, amit ők szeretnének, de ez a terv már szépen dugába dőlt. Viszont megengedte, hogy valamelyik nap délután, nem a bányatavaknál, hanem jóval messzebb, olyan dimbes-dombos környéken megnézhetem, amit a srácokkal művel, ha én megelégszem a kukkolással... Ez a terv aztán meg is valósult...
Az elmúlt percekben egy pisszenés sem hallatszott, most is csak azért fészkelődtek, hátha következik a folytatás. Pedig megszokhatták már, hogy Manyó anyó helyettük is levonja a tanulságot, mielőtt újabb történetbe fogna.
– Tudom, hogy közöttetek is van hétpróbás, nem is egy, és azt is jól tudom, hogy könnyebb saját bőrön megtapasztalni valamit, mint másnak elhinni... de megint elmondom, hogy aki teheti, várjon a szerelemre, keresse és sürgesse is akár, mert szerelemben szexelni nemcsak dupla olyan jó, mint a sima kamatyolás, nemcsak összeadódik, hanem megsokszorozódik az élvezet! Ne úgy értsétek, hogy szerelem nélkül nem jó, és azt se képzeljétek, hogy a szerelem nem múlik el, ez egyszerűen nem igaz. De várjatok a szerelemre, s ha jön, s ha elmúlik, várjatok a következőre... ha jót akartok magatoknak!
Manyó anyó nagyot sóhajtott, mint aki belefáradt a mesélésbe.
Ilyenkor – attól függően, hogy éppen melyik és milyen összetételű társaság pihent meg a székeken és ülőkéken – kiegészítették a saját tapasztalataikkal, hozzáfűzték a véleményeiket, és egy darabig még ott lebegett közöttük a történet szelleme.
Manyó szívesen elmesélt mindent, s bízott benne, hogy a jóból is, a rosszból meg pláne, a tanulságból meg feltétlenül felhasználnak valamit ezek a kedves – hozzá képest – gyerekek. Nem szemérmeskedett, őszintén beszélt arról is, amire nem lehetett büszke, és amit vele osztottak meg, arra nyers és szinte kíméletlen, de szeretettel csurig töltött reagálásra számíthattak.
Majdnem mindent elmesélt, és tudta jól, hogy majd egyszer az is sorra kerül, amitől húzódozik, amit a legnehezebb lesz... Nem lesz egyszerű!
Ki tudná azt elmondani ilyen nyíltszívű fiataloknak, hogy pár évvel ezelőtt, amikor még autója volt meg jogosítványa, kitolta a bevásárlókocsit a "marketből", és pakolászás közben vette észre, hogy a helyhiány miatt a rácsos kocsi aljába tett dolgokat "csak úgy", fizetés nélkül áthozta a pénztáron? Szégyellt visszamenni, azóta meg szégyelli, hogy nem ment vissza.

Tavaszi erotikusok 1. évad

2024. május 13.

Klaudia és Claudio

TAVASZI EROTIKUSOK - 2. évad - erotikus novellák

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- újabb 13 erotikus történet -




Klaudia és Claudio

50 évvel ezelőtt...

– Alacsonyan szállnak a bugyik! – kacagott Éva a terasz egyik fonott fotelének mélyéről.
– Kapd el őket! – ugrott fel Klaudia.
Egy pillanatot sem várt a barátnőjére, odaszaladt a végtelen hosszú szárítókötél körül szétszórt vadvirágokként pompázó bugyikhoz, s 2-2 csipesszel újra a helyükön rögzítette őket, mielőtt az áprilisi szél még a szomszédba is áthordaná.
– Köszi, sokat segítettél! – vetette oda visszatértében Évának.
– Máskor is! ...de mire készülsz ennyi bugyival?
– Nem te mondtad, hogy a srácok legalább 20-an lesznek?
– Noés mindegyik miatt le fogod cserélni? Nem lesz ez kicsit sok?
Jókat nevetgéltek, ahogy általában az ártatlan lányok teszik, de mindketten érzik a sajátjuk mellett a másik felől áradó feszültséget is.
A teraszon megszorult az áprilisi előnyár, a délről feltámadó, forró szél csak fokozta az időutazás illúzióját.
– Mindig olyan érzésem van, mintha már vége lenne a sulinak.
– Tudom. Decemberben még mindig a nyarat emlegetted, januártól meg egyfolytában a következőt várod.
– És így van ez jól!
Egy kicsit az érettségi is izgatta őket, de csak egészséges mértékben, hiszen akik 4 éven át kitűnőtanulók, azoknak semmilyen tétel vagy feladat sem jelenthet nagy meglepetést. Az érettségi helyett a mai programra koncentráltak: A MECCS! Csupa nagybetűvel és rengeteg várakozással. Újságokból kivágták az olasz csapat fotóját, s azzal az elhatározással fognak a tribünről szurkolni, hogy a meccs után feltétlenül szereznek majd autogramokat.
– Ettől meg ettől, meg ettől... – mutogatták egymásnak a kedvenceket.
– Ettől meg puszit is begyűjtök, és meg fogon kérdezni, hogy van-e csaja!
– Úgyis azt mondja, hogy nincs, pedig úgyis van! De akkor mit csinálsz?
– Jelentkezem... ha megfelelek... neki.
– Azt feleli, hogy rendben van, és megdug a vécében.
– Komolyan?
– Komolyan. Majd megérzed! Aztán azt mondja, hogy jó voltál, majd legközelebb folytatjátok, egy-két éven belül megint jön, majd ne felejtsd el hozni a puncidat ... de a nevedet sem kérdezi meg.
– Elég rosszindulatú vagy! – húzta el a száját Klaudia. – És te mit csinálsz addig, amíg mi dugunk?
– Amíg téged dug? Leülök szemben egy padra, ott várlak, és majd elmeséled, hogy megérte-e! Vagy... tudod, mit? Én meg kiválasztom... – Éva találomra bökött az újságból kivágott kép egyik pontjára – ezt a srácot, és én meg addig vele dugok.


Elmúlt 50 év.
Napjainkban...

A terasz 50 év alatt alig változott. A kikopott, billegős köveket sok cementtel rögzítették, a régen leselejtezett fonott bútorokat fémvázas műanyagokra cserélték. Ez az április – szeszélyessége mellett – ugyanúgy ontotta a hőséget, mint az egykori.
A két lány kicserélődött.
Valahol a lelkük mélyén sejtették, hogy nem ők ketten az elsők, akik szeretik ezt a terasz-hangulatot, s hogy őelőttük is csendült már fel ugyanitt lánykacagás.
Közelebb húzták egymáshoz a székeket, fejüket majdnem összeérintették:
– Ma meg mit akar Caludio? – tette fel a szőke a szokásos kérdést, mert gyanította, hogy barátnőjének mára is akad valami elújságolni valója.
– Szeretné, ha egyszerre masztiznánk – vágta rá Klaudia.
– Na és? Hányszor kiverte már a kedvedért cam-ba... Erről jut eszembe: Láttam már  mindet, vagy dugdosod előlem?... Ennyit megtehetsz, jól felhúzod a lábad, és ahogy magadban is szoktad...
– De az annyira... cikiií... hogy csak a hatalmas puncimat látja a monitoron.
– A pasik szeretik nézni. – Odett összehúzta a szemét. – Ennyi az egész, nem olyan nagy ügy, megmutatod a puncidat a kamerának.
– Igazad lehet, mutattam már... masztizás nélkül.
– Na ugye?! Mikor csinálod?
– Majd...
– Szóval az is titkos, amikor masztizol neki, meg a legújabb videókat se akarod megmutatni?
– Majd...
Vagy van még valami?
– Van.
– Fogadok, hogy Claudio szeretne túllépni a netes szexen, és végre igaziból bevágni. Nem olyan hatalmas farok, hogy élőben megijedj tőle! És akkor még a kamera nagyít is rajta.
– Bolond vagy! Találkozni szeretne vagy Milánóban, vagy Budapesten... vagy is-is, a lényeg, hogy szexelni akar 0-24-ben.
– Várható volt, célozgatott is rá, amikor részleteztétek, hogy mit csinálnátok egymással.
– Várható... – vonta meg a vállát türelmetlenül Klaudia –, de ehhez még várakozni kell 1-2 hónapot.
– Kibírod? – kérdezte a szőke Odett komoly képpel.
– Bolond vagy! – Klaudia jelentőségteljesen pillantott az asztalon heverő laptopra.
– Annyira olaszos fejed van, hogy Milánóban senki se fogja kitalálni, hogy honnan jöttél! De miért Budapestet mondtál?
– Szerinted ez nem az? Budapesthez tartozunk...
– Melyiket választod? Inkább elutazol, vagy inkább Claudio jöjjön ide?
– Az előbbi... Helybe viszem neki a puncit. Eljönnél velem?
– Valahogy sejtettem, hogy ez fel fog vetődni! El. De mit csinálok addig? Kavartok éjjel-nappal, én meg...? Fogom közben a kezed?
– Majd megmondom neki, hogy viszem a barátnőmet, ő meg...
Odett felkacagott:
– Viszed a barátnőd punciját, ő meg hozzon még egy faszt! Azt fogja gondolni, hogy valami kiéhezett picsa vagyok, aki Milánóban akarja jól megdugatni magát.
– Eljönnél?
– El.
Klaudia úgy meghökkent, hogy elfelejtett reagálni.
Arra mit lépsz – kérdezte Odett , ha azt javasolja, hogy nyomassuk hármasban vagy négyesben?
– Megsértődöm 5 percre, aztán visszasértem, hogy nem akarok rajta osztozkodni, különben sem hinném, hogy 0-24-ben bírna szexelni, úgyhogy nem akarom még ezt is lefelezni!
– A kis irigy!
– Még jó. Elvárhatom, hogy én érdekeljem, ne a barátnőm!
– A legjobb barátnő azért más, mint egy sima... 
– Enyém az elsőbbség!
 – Ez jó! ...Muti meg azt, ahogy veri a farkát, amit még nem láttam! – Odett a laptop felé nyúlt.
– Mindet láttad... De ha lenne kedved online... – vetette fel Klaudia óvatosan. – Lenne?
– Nem tudlak követni. Most megkéred, hogy verje ki a farkát, mi pedig ketten nézzük?
– Nem egészen. Arra gondoltam, hogy úgyis csak az látható, Claudio pedig csak a puncimat látja... ami lehetne a tiéd is... akár.
– A kis perverz! Szóval én masztizzak közösen vele, mintha te volnál? Te meg röhögsz itt mellettem?
– Pisszenni sem fogok, ígérem, nehogy rájöjjön a cserére!
– Pedig rájön!
– Punci-punci... mindegy.
– Gondolod te, de különböznek! Nemcsak a formájuk, amire könnyen emlékezhet, amikor pár napja mutogattad neki, de a színe, a rés nyitottsága... és elfelejtetted, hogy neked kis fekete pamacs van a puncid felett, az enyém meg világosbarna-bolyhos.
– Huh! Pedig jó ötletnek tartottam!
– Jó is, Claudio is jónak tartaná, ha rájönne, hogy egy punci helyett kettőt ismerhet meg...
– Akkor feláldozom magam, kitárom a puncimat a nagyvilágnak, nyilvánosan megujjazom magam...
– Szörnyű lehet! – nevetett Odett. – De ha az segítség neked, akkor holnapra mind a ketten borotválunk, bedobjuk a cserét, ha pedig lebuknánk, mert mégsem ugyanazt a puncit látja, mint máskor, akkor megmondjuk, hogy mi ilyen jó barátnők vagyunk, és Milánóba is együtt utazunk, két punci, ha nekem is előhúz a kalapból egy havert...
– Megtennéd?
– Meg. És a kedvedért kavarok is Claudio haverjával... De végre hadd lássam egy kiverős videóját!
– Van még valami... – Klaudia felhúzta és szorosan átkarolta a térdét, mintha begubózna. – Mindig mondogatjátok, hogy tiszta olaszos vagyok. Pedig én nem is annyira, mint az anyám, én állítólag a nagymamámra hasonlítok, akit nem ismertem, sőt az anyám sem, mert a szülés után elvitte valami betegség. Fényképek igazolják, hogy ő, a nagymamám "mintha" olasz lenne, az anyám teljesen makarónievő, én pedig megint "mintha"... Rengeteg fotót láttam, kirándulásokról, tablóképeket, nagymamán 18 évesen szeretett pózolni... – Elhallgatott.
– Mi az?
– 18 évesen pontosan ilyen volt, mint én most, 18 évesen, és őt is Klaudiának hívták... ez utóbbinak persze nincs jelentősége. Mutassak ilyen képeket?
– Bocsi, de előbb muti olyan videót, amin Claudio kiveri a farkát, nem baj, ha láttam már, ismétlésnek... aztán folytathatod a családfádat!
Klaudia egy igazán mélyet sóhajtott:
– Egy pillanat, és... De előbb nézz meg valamit!
Kihajtotta a laptopot, kezével eltakarta a billentyűzetet, amíg beírta a jelszavát.
– Tessék! – Odett felé fordította. – Lapozz bele!
– Haha! Ez te vagy? Eeennyi szőrrel?!
– Nézd a szemét, homlokát, száját, nyakát, cicijét...!
– Jól van, te vagy, le sem tagadhatnád! De ennyi szőrrel? ...– Odett a szájához kapott és egy pillanatra kimeresztette a szemét. – Vagy nem is te...? Ő a nagymamád? 18 évesen? Honnan szerezted?
– Claudio küldte, hogy nagyon hasonlítunk egymásra azokkal az 50 évvel ezelőtti fotókkal, amit az ő nagyapja dolgai között talált egy sárga dobozba rejtve. Szerinte az öreg fényképezte a csajt saját használatra... 
– Úgy érted, hogy Claudio nagyapja kavart a te nagymamáddal? ...Teljesen egyformák vagytok, egyik is Klaudia, másik is Klaudia, csak közben eltelt 50 év?!
– Hát lehet másra gondolni?
– Claudio mit szólt ehhez?
– Nem tudja, hogy mit kombináltam ki, csak érdekességképpen küldött párat.
– Sok van még?
– Nem tudom, mekkora lehet az a sárga doboz... de én inkább attól félek, hogy nemcsak ilyen meztelen fotók készültek, hanem... tudod, akció közben, amikor dugnak...
– Kérdezd meg!
– Nem akarom tudni... Amúgy is ott van még az a lehetőség is, hogy csak véletlen hasonlóságról beszélhetünk...
– Persze. – Odett elmélázott. – Túl sok a véletlen. Csak közben meg furcsa, mert ennyi egybeesés egyszerre...! És ez a hasonlóság!
– Majd kitalálom még, hogy mit lépjek – hagyta jóvá Klaudia –, az is elképzelhető, hogy nem is akarok találkozni az unokatestvéremmel, legalábbis nem uuúgy.
– Számíthatsz rám! Enyém Claudio, önfeláldozóan dugok vele, tiéd lesz a még ismeretlen haver!
– Ez is megoldás, de gyanús lesz...
– Jól van, együtt kitaláljuk, de addig se húzzuk az időt, mutasd azt a farok-videót! Mikorra ígérted a közös masztit?
– Mindegy, mert bármikor mondhatom, hogy most nem alkalmas... Mire gondolsz?
– Megejtjük most a punciborotválást, és amint Claudio belép, én bedobom magam... ha pedig lebuknánk, akkor az lesz a szöveg, hogy rácuppantam... ennek persze megörül, erre beadjuk az igényt a haverjára, majd várunk pár napot, és bejelentjük a cserét. Jó így?
– Nem tudom...
– Ne kéresd magad! Van borotvád?

2024. május 9.

Két hm között egy harmadik

TAVASZI EROTIKUSOK - 1. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- 13 erotikus történet -


(Az erotikus novella előzménye: Hm...STOP)

Két hm között egy harmadik


– Hm...
Gábor döbbenten pillantott kollégájára.
– Ennyit tudsz kinyögni? Egy kicsivel több lelkesedést!
– Nahát, ez a Bella! – fújta ki Tibor egyetlen, sokatmondó szuszra.
– Na jó, már azt hittem, beijedtél!
– Dehogyis... Most mi lesz?
– Hát nem te beszélted meg vele, hogy elmegyünk és megdugjuk? – vigyorgott Gábor fölényesen. – Az előbb a telefonban még elég lelkesen adtad elő magad. Menjek egyedül?
– Nem találnál oda. – Tibor szeme előtt Bella barna, dús haja lebegett, és a ruhát szemtelenül feszítő idomok. A csomagolással gondolatban sem vacakolt sokat, inkább meztelenül képzelte el a lányt. – Ki nem hagynám! Induljunk, mert eltelik az a 10 perc, és lecsúszunk Belláról!  Hogy is? Nos, megállunk a színház mögött-mellett-közelében, megcsörrentjük, és megmondja, pontosan melyik lakásban vár bennünket...
– Ezt útközben is elég lett volna... mondanod... – Gábor máris úgy lihegett, mintha egy lépcsőn szaladna felfelé, nehogy lemaradjon valamiről. – Vagy kezdheted... tudakolni... hogy pontosan hova is kell... menni... Nagy az a tér!
Az autóig aztán nem szóltak egymáshoz, lefoglalták őket a gondolatok. Elöl a 2 métert lefölöző Tibor a hosszú lábaival, mérföldes lépteivel  hátra-hatra pillantva, mögötte Gábor, hangos zihálással. Az utolsó métereket futva tették meg. Bezuhantak az ülésekre.
– Hm. Mi lesz, ha Bella megismer?
– Honnan jött ez a kérdés? Persze, hogy megismer!
– Neked nem gond? Olyan fura ez az egész!
– Nem értelek. Megismer, de attól ugyanolyan ügyfelek vagyunk, mint mások, legalábbis én, és ugyanúgy dugni akarunk, mint mások, legalábbis én. Mi a különbség?
– Mégiscsak kolléganőről van szó...
– Ééés?!... Ugyanúgy kell csinálni, mintha nem kolléganő lenne... Vagy húzzál símaszkot!... Megvan az, amikor a kezdő bankrabló már a villamoson az arcába húzza a símaszkot?
– Szerinted... Szóval, az jutott eszembe, hogy Bellát nem fogja zavarni, hogy kollégák vagyunk?
– Büngyürke! Engem már nagyon zavar, hogy a kollégám vagy, és ez a sok aggódás! Csak nem tartozol a netes pinavadászok közé, akik nagydumásan befűzik a csajokat, aztán meg nem mernek elmenni a randira? Sokat hallottam már ilyenekről, de nem sejtettem, hogy rólad beszélnek!
Tibor nem tartotta fontosnak, hogy válaszoljon, de akadt még problémája:
– Hm. Melyikünk kezd?
– Mi van?
– Bella azt mondta, hogy csak egyenként... mehetünk, a másiknak addig várakoznia kell a szomszédban...
– Attól függ, jó csaj-e a szomszéd! Hehe!
– Hm. Nem úgy értette, hanem a szomszéd szobában... Szóval? Melyikünk kezd?
– Hm... Ha így felajánlottad a választás jogát, akkor én. Csak te meg addigra nehogy elmenekülj! ...és ne hümmögj már annyit, mert engem is rászoktatsz!
– Ne velem foglalkozz! Tudod már, milyen masszázst választasz?
– Hogy is szólt pontosan az ajánlat?
– Valami ilyesmi: mindegyiknek szex a vége.
– Akkor én már el is döntöttem: Csak a végét kérem! – Gábor válla rázkódott saját szellemességétől.
Bekanyarodtak a térre és megálltak a legelső szabad parkolóban.
Tibor fogta a kilincset, de még nem szállt ki:
– Hm. Nekem az is fura, hogy csak úgy... Érted?... Odamegyünk ismeretlenül és...
– Mi van?! Most meg ismeretlenül? Hm... Az előbb még az zavart, hogy kolléganő?!
– Ez az egész úgy fura, ahogy van...
– Büngyürke! Haladjunk! Kérdezd már meg, hogy hová kell menni! – Gábor kivette Tibor görcsösen szorító markából a telefont, majd a feje magasságában visszanyújtotta. – Azt is mondhatod, hogy egyikünknek sürgős! Na, legalább még addig kapard össze magad, amíg nekem elintézed...
– Hogyhogy neked?
– Telefonálni tudsz normálisan, de azon kívül teleparázod az utcát! Beszéld le nekem, hogy hová kell menni, aztán majd elmesélem, milyen volt!
Tibor gépiesen megismételte a legutolsó hívást, füléhez emelte a telefont, bele sem kellett szólnia, Bella rögtön közölte: "A virágárus bódé melletti lépcsőház, 17-es kapucsengő..."
Ahogy kinyomta a telefont, máris visszatért a bizonytalansága. Miért van az, hogy telefonon ennyivel könnyebb intézkedni?
– Ott a virágos, nyomni a 17-es csengőt...
Alig ért fel a jelzés a vezetéken, megérkezett a válasz: zümmögve nyílt a lépcsőház.
A földszinten nincs számozott ajtó, az első emeleten középen 4, jobbra és balra ugyancsak 4-4 lakás, összesen 12.  A második emeleten megint elölről indul a számozás: 1, 2, 3... 12.
– Hm, így sosem jutunk el a 17-esig! – Tibor le akart ülni a lépcsőre, összeszedni a gondolatait. – Átverés?
– Büngyürke, ne add fel! – vigyorgott Gábor. – Hehe! Vagy itt fogsz várakozni, amíg végzek?
– Te láttál 17-es lakást?
– Azt nem, de én meg tudok számolni!
– Szívás!?
– Csak neked szívás. Hehe! Bella nem említette, hogy aki nem talál rá, az így járt?
– Bökd már ki, ha te tudsz valamit, mielőtt fellármázod az összes lakót!
Gábor felszegett fejjel, határozottan elindult balra, egyetlen lépéssel elhagyta az 5-ös számot viselő ajtót, megtorpant, élvezve a fölényét nyúlt hátra:
– Voilá! – Két alig hallhatót koppantott a festékszagú ajtón.
A szakaszosan táguló nyílásban szinte azonnal megjelent Bella feje, majd láthatóvá vált testének többi része is.
– Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte olyan csodálkozással, mintha hirtelen meg sem ismerné a kollégáit, és agyának arcfelismerő programján kellene átfuttatnia, hogy hol látta már ezt a két alakot. – Gyertek be, mert megláthat valaki!
A kihalt lépcsőházban egyetlen nesz sem hallatszott. Mindenki az ajtók mögül fülel, vagy üres az egész ház?
– Hm. – Tibor tudomásul vette, hogy Gábor előre engedi, és visszafelé pislogva ellenőrizte, hogy azért követi-e.
– Kerestük, hogy melyik a 17-es, és mindenhová becsöngettünk – vigyorgott Gábor, miközben megvárta Bellát.
A lány két zárat kattintott be vidáman, s egy pillanatra elkomorult:
– Nem voltál annyira vicces, mint képzeled!
– Jól zárd be, meg ne szökjünk!
– Annyira ijesztő lennék?
A bejárattal szemben egy apró konyha, jelzésértékűen miniatűr pulttal, tűzhellyel és asztallal, jobbra a mosdót és zuhanykabint tartalmazó, zsúfolt hatást keltő fürdőszoba nyitott ajtaja, mellette bizonyára a vécé, azon túl pedig az egyetlen szoba húzódott meg szerényen, nagyjából beterítette a franciaágy és a masszázságy.
A kollégák persze minderre csak egy pillantást vetettek, sokkal inkább a kolléganő kötötte le a figyelmüket.
– Jártatok már ilyen helyen? – csacsogott a lány, mint aki hozzászokott, hogy sürgősen oldani kell a feszültséget.
Tibor azon töprengett, hogy hány éves lehet Bella. 22? 23? 24? Nem mintha ez most lényeges szempont lett volna.
Mindhárman üzletkötéssel ütötték el az időt, függetlenül attól, hogy területi vezetőnek, értékesítőnek, szakmai menedzsernek, esetleg tanácsadónak nevezték magukat. Szabadteret kaptak a titulusok terén, de bármilyen hangzatosan szól is a névjegyük, házalással vegyes, telemarketinggel fűszerezett üzletkötéssel foglalkoztak – jobb híján –, és folyamatosan résen kellett lenniük, hogy a többszöri áttételen keresztül ne fogyjon el a nehezen megszerzett, csekélyke jövedelmük. Mert a szólás szerint "az aranyból is csöppen", akkor a jutalékból pláne!
Gábor válaszolt a lány kérdésére, miközben otthonosan helyet foglalt a franciaágy szélén:
– Barátságos kis lakás.
– De én nem a lakásra értettem, hanem... Jártatok már lányoknál, prostiknál... vagy ti ahogy hívjátok? – Kimondta! Tapasztalatai szerint érdemes egy direkt szóval – "prosti" – rátérni a lényegre, és egycsapásra feloldani minden félreértést.. – Mit szeretnétek?
– Nem akarunk eltérni a szokásoktól úgyhogy szexet! – vágta rá rögtön Gábor.
Tibor élénken bólogatott és zavartan hümmögött.
 Bella is eleresztett egy elmélázott hümmöt, ami a pasik számára felért az "ennyi" megjegyzéssel. Aztán gyorsan rá is kapcsolt, mert az idő sürgette az akció kivitelezésében.
– Zavar valakit, ha leteszem a köpenyt? – kérdezte.
Köpenynek a rövid, sima, fehér ruhát nevezte, amit naivan egyszerűnek is mondhatnánk. Ha volna háta, de mivel a szabó csak a ruha elejével készült el, s ez a darabka szövet szinte függönyként takarta a lány elejét, miközben hátulról meztelenül hagyta, úgyhogy mégis inkább volt szexi, mint egyszerű és sima. Egyszerűen két sima fehér szalag jelentette a kapcsolatot a ruha elejével és a nemlétező hátuljával, s végül úgy mutatott, mintha Bella egy fehér függöny függöny mögé rejtőzne sikertelenül, mivel a galád függöny közszemélre tette minden domborulatát.
– Hm – felelte Gábor.
– Hm – nyelt egy nagyot Tibor.
Mire megtörtént mindez a megfontolt kinyilatkoztatás, a köpenynek nevezett, függönyhöz hasonlító ruhadarab a földre hullt.
– Hm? – várta a visszajelzést Bella, ahogy egyetlen hófehér tangában ácsorgott előttük.
Tapintani lehetett volna a feszültséget, de a kollégák inkább a lányt akarták tapogatni, kétoldalról szorosan mellé léptek, miközben nem vették észre, hogy még kimaradt egy lépcsőfok.
Bella nem szerette újra és újra figyelmeztetni a vendégeit, mégis kénytelen volt betartani a sorrendet:
– Egyben rendezitek, vagy külön-külön? – kérdezte.
Gábor veszélyt szimatolt, bár nem tudta, mi lehet az:
– Engem rendezhetsz le először...
– Kifizeted a haverodét is? – vágott közbe a lány türelmetlenül.
– Ha holnap odaadhatom... – Gábor a zsebét tapogatta, abban némi aprót, és kiverte a veríték arra a gondolatra, hogy a fizetség nem is jutott eszükbe a nagy sietésben.
– Nem! – felelte keményen Bella. – Akkor tőled most elbúcsúzom. – Tiborhoz fordult: – Mi a helyzet?
Tibor, mint aki lázálmában motyog, kollégákról és holnapról magyarázkodott érthetetlenül, de ez a lányt nemcsak nem hatotta meg, de feldühítette:
– Viszlát, uraim! – Két zárat nyitott ki hangos kattanással, szélesre tárta az ajtót, ezúttal azt sem bánva, ha a kihalt folyosóról valaki megláthatja szinte pucéran, majd becsapta az ajtót a kollégák mögött.
– Egyáltalán felismert bennünket, vagy nem is? – kérdezték egymástól, miután kiértek a térre.
– Olyan volt, mintha nem akart volna felismerni. Ez most a legfőbb gondod?
– Szerintem jobban tesszük, ha holnap nem emlékeztetjük rá... Holnapután se!
– És a többieknek egy szót se! Ugye, nem kiabáltad el, hogy megyünk Bellát megdugni?
– Csak neked.

2024. május 7.

Lábnyom a falon

TAVASZI EROTIKUSOK - 1. évad - erotikus novellák (18+)

Erotikus buborékok

/EROTIC BUBBLES/

- 13 erotikus történet -





Lábnyom a falon


Szeme teleszaladt érdeklődéssel, farkába váratlanul életerő tolult. Igyekezett a szavakra figyelni, hátha így ideiglenesen visszaáll az izgalommentes alaphelyzet.
– Minden kiürült – mesélte éppen a lány szomorúan, miközben lába közül hófehér bugyi keskeny csíkja mosolygott elő Nagybőgőre.
– Be kéne dugni! – vágta rá a férfi merészen, mert megörült végre egy olyan mondatnak, amit sikerült az elejétől a végéig, hiánytalanul megérteni, azaz mind a két szót: "minden kiürült".
A lány a kanapén egy pillanatra meghökkent, aztán elnézően mosolygott:
– Jó fej vagy, úgy érzem, mintha már régóta ismernélek – mondta, majd felhúzta és átkarolta a lábát.
Nagybőgő letette a fotel mellé a vékony táskát, de a már korábban előhalászott dossziét továbbra is ott tartotta és vászonnadrágja határozottan kiemelkedő elejének takarására használta.
Szemét képtelen volt elszakítani a hófehér bugyiról, amelyben mintha egy fonottkalács indulna kacskaringós útjára, de a péknek közben más dolga akadt, és megállt az első két, egymással ellentétesen kanyargó partnál. Nagybőgő nem bánta, hogy nincs tovább – ennyi a punci –, és szívesen kitapogatta volna a partokat is, és ami közöttük van, és persze nem csak az ujjaival...
– Nekem is ismerősnek tűntél már az első pillanatban – felelte automatikusan, hiszen ezzel a mondattal át lehet ugrani egy seregnyi ismerkedő-tapogatózó-udvariaskodó kört, és közelebb kerülni a célhoz.
A cél pedig ott virított vele szemben!
Milyen szép is az üzletkötők élete! Néha.
– Mondd csak még egyszer a neved! – kérte a lány. – Hátha rájövök, honnan ismerlek!
– Péter Pál, nem tudom, melyiket mondhattam, de valószínűleg mind a kettőt, mert úgy szoktam – felelte Nagybőgő, és összehúzott szemmel várta, hogy a húszas éveinek második felében járó lány felismeri és a nyakába ugrik. – Nagybőgőnek hívnak a haverok...Meg a lányok, akik ismernek.
Ez a kiegészítés sem segített, a szőke fej elgondolkodva, de tagadólag mozgott.
– Még az fontos lehet, hogy már több mint 10 éve üzletkötéssel foglalkozom... talán kötöttünk már régebben szerződést... – Nagybőgő reménykedett, hogy nem marad el a viszontlátásból következő fergeteges ünneplés. Először letépi a bugyit, mert már bántja a szemét ez a vakító fehérség!
– Nem szokásom idegen üzletkötőkkel... közelebbről megismerkedni! – kacagott a lány. – Valami más alkalomból találkozhattunk, mert úgy érzem, hogy... szóval közelebbről ismerjük egymást.
– Dugtunk? – Nagybőgő nyelt egy nagyot, majd reménykedve felnyögött, szeme kiguvadt. Érezte, hogy az ismétlés esélye a levegőben kavarog. Csak meg kell ragadni!
– Hááát... Elképzelhető... Mondjuk úgy, hogy nem zárnám ki. Régen rengeteget buliztam, és hát... be is voltam sózva egy kicsit, és azt hittem, hogy minden buliban hagyni kell, hogy záróráig felszedjen valaki.
– Nem lehetett ez olyan nagyon régen! – Nagybőgő szándékosan nem akart más témára váltani, "itt vagyunk a legjobb helyen".
– Tíz éve... vagy kevesebb...
– De nem utáltad meg a szexet, remélem! – Ijedt képet vágott.
– Azt nem mondhatnám – nevetett a lány –, inkább áttértem a mennyiségről a minőségre, bár meg kell vallanom, hogy amikor a barátom egy-két hónapra "kint van", akkor visszasírom a mennyiséget... – vallotta be a lány.
A "kint van" Nagybőgő értelmezésében külföldi munkát jelent, de a dolognak nem ez a része izgatta, hanem szegény lány sorsa, aki egy-két hónapig kénytelen lemondani a szexről. Bár nem tűnik olyannak, aki hónapokig se teszi szét a lábát! Szóval ezt jelentette a "minden kiürül", azaz egyedül marad... csak akkor még nem annyira a szavakra figyelt, hanem a fehérségre a felcsúszott rövid ruha alatt!
Nagybőgő úgy érzete, hálás lehet Beatrixnek, akitől a naponta felkeresendő címlistát kapja. Az öléből az alacsony asztalra tette a dossziét, tetején a napi címlistával, alatta az előkészített szerződésekkel, a munka ráér.
– Mi az, amit a legjobban szeretsz, ha nemcsak mennyiségben, hanem minőségnem is gondolkodunk? – Óvatosan tért át a leendő közös dolgaikra.
A lány elhúzta a száját:
– Nem tudom értelmezni a többesszámot. Neked felesleges az én szexuális szokásaimon gondolkodni! – A következő pillanatban mindennek ellentmondva folytatta: – A helyzet és az alkalom adja. Amikor valakivel hazafelé sétáltunk a buliból, jólesett az ölébe ülni a legközelebbi padon, és úgy mozogtam, ahogy kedvem volt, és azóta sem értem, hogy a "betartani" kifejezést miért használják negatív értelemben, amikor olyan jó volt akár fél percre is megmerevedni, amíg valaki elment mellettünk... De miért mesélem ezt neked? Szerinted se valami padon jöttünk össze?
– Biztosan nem, mert én még nem tartottam be utcai padon, viszont benne lennék!
A lány egy elfutó mosollyal díjazta a megjegyzést, majd folytatta:
– Olyan fejed van, aki nem szereti az extrém helyzeteket. – Csipetnyi gúny bujkált a szavaiban, de nem a sértő, inkább a provokáló fajtából. – Dugtál már buliban?
– Középen? – hökkent meg Nagybőgő, azaz Péter Pál.
– Miért?! Az lehetetlen? Nem éreztél még késztetést, mondjuk lassúzás közben, amikor a farkad odanyomod a csajszi lába közé, vagy a kezébe adod, hogy egyúttal bedugjad? – A lány nem várt választ, mert leolvasta a "de igen"-t a pasas arcáról. – Ugyanazzal a lendülettel be is dughatod, csak arra kell vigyázni, hogy fel ne boruljatok, mert mégsem olyan, mintha a csajszit a falhoz támasztanád a terem szélén. Na, ha nem középen, akkor a fal mellett dugtál már?
– Ez még kimaradt... Hova jársz bulizni? – Péter Pál úgy kérdezte, mint a bulihelyek avatott ismerője, vagy aki nélkül el sem kezdenek egy valamit számító bulit.
– Eljönnél, mi?!
– No persze!
– Befejeztem. Megvallom neked, hogy néha jólesne egy gyors kavarás, főleg az a része, amikor már lehetetlen visszafogni magunkat, minden megy a maga útján. Mit csinálsz?
Nagybőgő minden szó nélkül gombolta ki a nadrágját, majd elővette a farkát. Akár egy betonkaró a szőlőben!
A lány érdeklődéssel figyelte a mozdulatot és az eredményt is, de nem hagyta abba, amit elkezdett:
– Lehet, hogy mégis kinőttem a bulizásból, és nem a mennyiségre törekszem... és valahogy egyre hosszabb az idő, mire engedek és azt mondom, hogy "na jó, ha már úgyis áll a farkad, engem meg úgyis érdekel, hát dugd be!" ...Úgy, hogy "Sziszi", úgy sem emlékszel rám? Mindenki Sziszinek hív, aki valamennyire ismer, aki meg közelebbről, annak csakis Sziszi vagyok! – Kiegyenesítette a lábát, felállt a kanapéról, és Nagybőgőhöz közelített.
Péter Pál nem tudta, melyik a jobb válasz: Sziszit ismerni vagy nem ismerni....
Egy lépés... fél lépés...
– Tulajdonképpen milyen szerződést akarsz velem aláíratni? – kérdezte Sziszi. – Ez a nevemről jutott eszembe.
Nagybőgő az asztalon heverő dossziéra mutatott, közben a végtelenül hosszú combokat leste. Letottyant az asztal melletti fotelbe, megteszi ez is pad helyett.
Sziszi kíváncsian pillantott a papírkupacra.
– Hol írjam alá? – Egyik kezével Péter Pál térdére támaszkodott, másikkal beletúrt az iratokba. – Miért van a nevem mellett egy felkiáltójel?
– A telemarketingesek így jelzik, hogy te még nem egyeztél bele... téged még meg kell dolgozni.
Nagybőgőről patakokban kezdett folydogálni a víz.
– Megdolgozni? Ez aranyos!
Nagybőgő örült, hogy elővette már a farkát, mert a lány keze szinte már ott járt.
– Megdolgozni vagy megdugni? – Sziszi elmerült a címlista tanulmányozásában, miközben még közelebb támaszkodott a meredező falloszhoz. – ...Jé, mész a kurvákhoz is? Azok nem fognak ám fizetni, legalábbis nem pénzzel! Nem is tudtam, hogy van igazi nevük is... haha! – Olyan neveknél és címeknél állt meg a tekintete, akik ugyanebben a lépcsőházban laknak.
– Neked sem kell fizetned.
– Tényleg? Puncival sem?
Nagybőgő nyelt egyet:
– Utólag van számlázás, küldenek csekket... előre nem kell... fizetni... – Sikerült nagyjából összefoglalni az üzletkötéshez tartozó legfontosabb tudnivalókat. – De a punci az jó lenne! – sóhajtott.
Most először nyúlt a lány felé, és szemérmesen megsimogatta a popsiját.
– Ez igen! Egy üzletkötő, aki nem akar átverni? ...De dugni azért jó volna? ...Szereted a puncit a nyelveddel kényeztetni?
Sziszi megvárta a bódult bólintást, aztán kibújt a ruhájából, lerúgta a bugyiját:
– Ha nyalogatod egy kicsit a puncimat, úgy elveszed az eszem, hogy utána bármit megcsinálhatsz velem! Jól hangzik? – Nem ült vissza a kanapéra, a hátát tette az ülőkére, majd felemelte a lábát a feje fölé, még egy kicsit, mééég..., s mint egy cirkuszi guminő, lábujjaival a falnak támaszkodott.
Nagybőgőnek a cirkuszi produkció mellett a svédasztal is eszébe jutott volna, ha egyáltalán bír még gondolkodni. Először a farkát illesztgette az eddig csak bugyin keresztül megcsodált, fonottkalácsra emlékeztető, pirosló puncihoz, majd nekiesett. Habzsolás közben meg sem fordult a fejében, hogy a saját élvezetét készíti ezzel elő – hiszen azt ígérte a csaj, hogy mindjárt ő következhet –, hiszen csodás volt telibe kapni...
– Ne foglalkozz vele! – sziszegte Sziszi, amikor csengetéssel próbálta őket valaki megzavarni. – Biztos valami üzletkötő-házaló! Rengeteg van ezekből.
Egy-két perc múlva talpára állt a lány, egyetlen mozdulattal széthúzta a kanapét:
– Meglovagolhatlak, vagy mást szeretnél?
Péter Pál sietve feküdt a hátára, és meredten bámulta, ahogy Sziszi föléje helyezkedik... majd a falat tanulmányozta, ahol jól kirajzolódtak a lány lábujjainak nyomai, és valamivel távolabb az egész talpa is látszott, még arrébb megint lábujjak... és így tovább. Akár egy lábnyommintás tapéta, vagy inkább modern, sejtelmes, erotikus festészet napjainkból...

Vége